Árpád-házi Szent Kinga (Kunigunda)

Árpád-házi Szent Kinga (Kunigunda)

Lighhouse's avatarKözzétette:

 

 

Július 24.

Árpád-házi Szent Kinga (1224 –1292. július 24.) IV. Béla király elsőszülött gyermeke volt. A mély, elkötelezett vallásosság példáját mutatta fel számára a környezete: a királyi udvarban fontos szerepük Árpád-házi Szent Kinga (Kunigunda)volt a domonkosnak és ferenceseknek is lelki vezetőként, tanácsadóként,  és mind szülei, mind rokonai nagy hatást gyakoroltak rá erős hitükkel. A hercegnő nagyon fiatal korában elhatározta, hogy életét teljes mértékben Istennek szenteli, szüzességi fogadalmat tett. Nagyon nehéz helyzetbe került, amikor szülei – a tatárjárás elleni védekezéshez kényszerűen szövetségest keresve – feleségül adták Boleszlav krakkói és szadomiri herceghez. Sikerült azonban meggyőznie férjét nemcsak arról, hogy tartsa tiszteletben az elhatározását, de ő maga is tegyen szüzességi fogadalmat. A tatárjárás a lengyeleket sem kímélte, hercegi pár is kénytelen volt többször is menekülni előlük. Férje halála után, 1279-ben bevonult az ószandeci klarissza kolostorba, 1284-től annak főnöknője lett. Miután a tatárok feldúlták a kolostort, annak újjáépítését vezette. 68 évesen halt meg. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta, majd XII. Ince pápa megtette Lengyelország egyik védőszentjévé. 1999-ben II. János Pál pápa avatta szentté.

A Jeles napok szerkesztősége

 

Hozzászólás