Csukás István – Annyiszor játszottam a boldogot

 

 

Annyiszor játszottam a boldogot,

most végre boldog lehetnék –

nyugtalanul figyelem magamat,

vajon mi hiányzik még,

mi hiányzik és honnan hiányzik,

a világból-e vagy belőlem,

hogy miért nem csurran a méz,

fanyarul megért szőlőszem;

vagy nincs is, csak a mesében,

elkopott idegeket simogató

szép hazugság, kábítószer,

és mindegy, rossz voltam vagy jó,

s a boldogot csak játszani lehet,

és az élethez ennyi is elég,

az üdvözült angyali boldogságot

nem ismerik, csak a hülyék.