Bertha Bulcsu emlékezete

Bertha Bulcsu (Nagykanizsa, 1935. május 9. – Budapest, 1997. január 19.)

Háromszoros József Attila-díjas magyar író, publicista. A Digitális Irodalmi Akadémia 1999-ben posztumusz tagjává választotta.

Bertha Bulcsu 1935. május 9-én született Nagykanizsán. Gyerekkorának nagy részét (1950-ig) Tapolcán, valamint (1950 és ’54 között) Balatongyörökön töltötte édesanyjával, húgával és öccsével. Tapolcán végezte az elemi osztályokat, a gimnáziumot pedig bejárós diákként Keszthelyen, a premontreieknél; 1953-ban tett érettségi vizsgát. Mint a róla szóló rövid életrajzokban olvasható, érettségi után jelentkezett a pécsi főiskolára, de „politikai okokból” nem vették föl. Ennek hátterében minden bizonnyal az húzódott meg, hogy a tapolcai tanítóként dolgozó (eredetileg operaénekesnek készült) édesapja, a jelentős lokális presztízzsel bíró Bertha Vince (1908–1997) a második világháborúban századparancsnokként szolgált, így 1950 után kegyvesztetté vált, bujkálnia kellett. (Később, 1956 októberében az apa részt vállalt tapolcai fegyveres szervezkedésekben is.) Emellett az is elképzelhető, hogy a keszthelyi premontreiek gimnáziumában szerzett érettségi vetett rossz fényt a felvételiző hallgatóra. (Egy másik anekdota szerint pedig a fanyar humoráról, kritikus attitűdjéről már akkor is ismert Berthát azért nem vették fel, mert a felvételin megjegyzést tett a tanteremben kifüggesztett Horger Antal-portréra.)

Az érettségit és a sikertelen egyetemi felvételit követően hosszú ideig fizikai munkából tartotta fenn magát – dolgozott többek között egy háziipari fémnyomóüzemben, kikötő-építkezéseken, napszámban és vasérclapátoló segédmunkásként is. Az ötvenes évek közepe és 1967 között számos helyen lakott: a család balatongyöröki házában, albérletben Zalahalápon, Tapolcán, Szombathelyen, Keszthelyen, Dunaújvárosban, Gombáspusztán, Zalaegerszegen, valamint Pécsen is. Itt hosszabb ideig élt. Az ötvenes évek második felében kezdett szépirodalmi szövegeket publikálni: első verse (Éjszaka a Balatonon) a Zala című napilap irodalmi mellékletében jelent meg 1956. július 8-án, első novellája pedig 1957. augusztus 17-én a Magyar Ifjúság hetilapban Fuvarosok címmel. (Az író barátjának, Kiss Dénes költőnek a visszaemlékezése szerint Bertha több költeményt is írt fiatalkorában, melyeket 1955-ben egy Krétarajzok munkacímű füzetbe gyűjtötte össze, ám ezeket később nem adta ki.) Pécsen rövid ideig dolgozott a megyei könyvtárban, de mivel a szerény fizetés nem volt elegendő a megélhetéséhez, ezt követően újra fizikai munkásként tevékenykedett, később a Dunántúli Naplónak (1960–63) lett főmunkatársa, majd pedig az Esti Pécsi Napló (1963–67) kulturális rovatát vezette. Emellett igen korán bekapcsolódott az 1958 októberében indult pécsi Jelenkor folyóirat munkájába. Már az első számban jelent meg elbeszélése (Eszmélés), melyet számos további publikáció követett. Részben e novellatermésből állt össze Bertha első kötete, a Lányok napfényben (Budapest, Szépirodalmi, 1962). Rövid ideig szerkesztette is a lapot: 1961-től a folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 1963-tól 1968-ig pedig a prózarovat szerkesztője volt. Elbeszélései mellett itt jelentek meg nagyhatású író- és művészinterjúi is. A szerkesztőséghez való csatlakozás révén nyerte el Csorba Győző barátságát; a fiatal író-szerkesztő szinte valamennyi kötetét dedikálta a pécsi költőnek, bensőséges kapcsolatuk egészen Csorba Győző haláláig (1995) megmaradt. (Levelezésük 2004-ben kötetben is megjelent.)