Szkalnitzky Antal

Szkalnitzky Antal építész

Lighhouse's avatarKözzétette:

 

 

A kiegyezés és a városegyesítés nyomán kialakuló főváros arculatának meghatározó építésze, Szkalnitzky AAntal (Lak, 1836. május 6. – Budapest, 1878. június 9.) a bécsi Polytechnikumban és a berlini Bauakademie-n tanult. 1860-tól a főváros és az ország egyik legfoglalkoztatottabb építésze volt; tervezőmunkája mellett a Műegyetem elődjében, a budai politechnikumban is tanított. Részt vett az Akadémia székházára kiírt tervpályázaton, azonban azt berlini tanára, Friedrich Schüler nyerte meg; ő végül Ybl Miklóssal a kivitelezést vezette. Korai művei romantikus stílusban készültek, ilyen például a debreceni színház (1861–65), a korszak egyik legjelentősebb vidéki középülete. Az ő alkotása A Debreceni Állandó színháza monumentális hajdúhadházi református templom. Később a neoreneszánsz stílusában dolgozott. Legfontosabb munkái: a pesti főposta, a Nemzeti Múzeum mögötti palotanegyed több épülete, az Oktogon négy meghatározó háza, az Egyetemi Könyvtár és a régi Nemzeti Színház épületegyüttese.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar

Hozzászólás