Csukás István – Érkezz már ki a fénybe

 

 

Szegények közül jöttél,

rongyos hadakról akartál szólni –

nincs ilyen szorító, nem ilyen világot

kaptál,

s amit titokban áhítottál,

az sem olyan! albérleti szobádban,

mint dühödt eb, torkodnak ugrik magányod.

Ne simulj kőfalhoz, puskacsővel vicsorogva

ne barátkozz, ne lazulj idegen álmok vizébe,

izmod ép, nagy karcsapásokkal

érkezz már ki a fénybe!

Ami a tiéd, a jelent emeld fel a szívedhez,

s gyűjts már otthont, mi embermódra körülvesz.

Az utcák esti mámora felszáll,

rózsaszín, kék s fehér izzásban

őgyelegsz, repülnél tisztább égboltig,

arcod fekete körvonala kirajzolódik,

kivilágít belülről az álom, s megrémít, hogy

minden tévedésed igazolódik.

[Digitális Irodalmi Akadémia]