Közzétette:
1945. január 18.
A Vörös Hadsereg 1944 karácsonya előtt zárta körül a fővárost és kezdte meg ostromát. Pesten 1945. január 18-án szűntek meg a harcok, amikor a Belváros is az oroszok kezére került. Ezt megelőzően a németek Pest ostromának záróakkordjaként a megmaradt hidakat is felrobbantották (január 15.: Horthy Miklós híd, január 16.: Ferenc József híd, január 18.: Erzsébet és Lánchíd).
A Jeles napok szerkesztősége
Faludy György: Budapest ostromára
Mi lesz, ha holnap elesik a város
s vége a háborúnak? Van, aki
remél és van, ki nem. De ennél
többet egyikük sem mer mondani.
Kit kérdezzek? Jöjj, népek ismerője,
dolgok tudója, nem elméletek
fodrásza, tiszta fej, aki minálunk
töltötted egyik ifjú évedet,
aki könyvedhez jegyzetet gyűjtöttél,
míg kint vaskos pelyhekben hullt a hó,
s meleg nyáron lementél az Iszterhez,
hová fürödni járt a légió: –
hátad mögött mély erdő állt, előtted
fatörzsek úsztak a sárga vizen,
túloldalt nádas százezer lépésig,
vagy még tovább – nem tudta senki sem,
mit gondoltál e tájról, amikor
domborműves vasvértedben megálltál
a parton, és mit mondtál elveszett
könyvedben róla, Hadrianus császár?
Elhitted volna, hogy e roppant ártér,
az erdőség s a bugyborgó mocsár,
hol annyi sok nép süllyedt el dicsőség
és név nélkül, országgá összeáll?
Hogy templomok s várak nőnek e barbár
földön, és azt, mit birodalmatok
üszkös romjai alól összeszedtek,
majd elhozzák oda is a papok?
Elhitted volna, hogy Aquincumod
mellett felépül Buda tornyos vára,
s a humanizmus meg a reneszánsz
elébb ér oda mint Lutéciába?
Mit mondjak még? De mért nézel hideg
szemmel s fordulsz el tőlem, régi császár?
Én is tudom: mi ötszáz évig nőtt,
egy óra alatt elpusztult Mohácsnál.
Én is tudom jól, hogy Zápolya óta
Szálasiig nem engedett az átok,
s az őrült most egy másik tébolyult
égő ölébe dobta az országot.
Én is tudom, hogy számunk megfogyott.
De tudom azt is, mire Kossuth s Jászi
tanított bennünket, hogy mit tegyünk,
ha egymagunkban nem tudunk megállni.
Szomszédaink sem. A dunai népek
egymást késelő szolgák a kocsmában.
Száz éve tart a vérbosszú, míg oldalt
a Gigászok kutyakorbáccsal állnak.
Lehet-e, hogy az iszonyat után
sem állnak össze és nem térnek észre?
Lehet-e, hogy elölről kezdik el
az acsarkodást, míg mindennek vége?
Lehet-e, hogy csak vész jön vész után,
hogy nem ragyog fel soha a szivárvány
az égre? Én ezt nem hiszem. Miért
mosolyogsz rajtam, Hadrianus császár?
(New York, 1945)
(Digitális Irodalmi Akadémia)
Lighthouse 