Közzétette:
2014. december 13-án halt meg R. Várkonyi Ágnes
A történész, művészettörténész a „magyar történetírás nagyasszonya” volt.
„[…] nagy volt a tudása, nagy volt a tudomány iránti odaadása, nagy volt oktatóként, nagy volt új 
kutatási irányok és szemléletmódok meghonosításában, nagy volt az örökös megújulásban, és Jókai női hőseinek méltó utódaként összeszorított ajakkal és nagyasszonyi keménységgel lépett túl minden megpróbáltatáson.”
„R. Várkonyi Ágnes a kora újkor, a 16–18. századi magyar történelem kutatójaként kezdte pályáját, és élete végégig ez maradt fő érdeklődési területe.” 1951-ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem-levéltár szakán. Ezután az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa lett, majd 1983-tól az ELTE középkori és kora újkori magyar történet tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt (1998-ig). Tagja volt az MTA Történettudományi Bizottságának(2011-2014 között elnöke), az MTA levelező, majd 2013-tól rendes tagja, és levelező tagja volt a brit Royal Historical Society-nek is. Munkásságát számos díjjal ismerték el: Akadémiai Díj (négy alkalommal is); Széchenyi-díj (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2003).
„[…] a kora újkor szinte minden jelenségéről írt: a nagypolitikáról, a háborúkról és a békékről, az udvari kultúráról, a reprezentációról és a mentalitásról, a végvárak mindennapi életéről és természeti környezetéről, az éghajlatváltozásról, a bányászatról, az időfogalom változásáról és az öltözködésről, a hírközlés korabeli rendszeréről, az asszonyi sorsokról és a sort még hosszan folytathatnánk. Ám kétségtelen, hogy figyelme elsősorban a 17–18. század kiemelkedő, számára kedves alakjaira, Bethlen Gáborra, a Zrínyiekre és a Rákócziakra irányult, talán azért is, mert bennük látta leginkább megtestesülni a magyar történelemből általa olyannyira hiányolt korszerű, európai magyart.”
forrás: Fodor Pál: R. Várkonyi Ágnes (Magyar Tudomány, 2015/3)
Lighthouse 