Esterházy covers

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

Lighhouse's avatarKözzétette:

 

 

(részlet)

Egy strand, ahol nem fociznak, egyszerűen elgondolhatatlannak tűnt a kamasz számára. Pedig ez volt a helyzet, nem fociztak, vagyis nem játszottak, hanem álltak körben a füvön, és ívelgettek, rugdostak egymásnak (nem ügyetlenül!), mintha gyakorolnának, mintha edzésen egy kicsit unalmas, de felettébb hasznos feladatot kéne elvégezniük. A kamasz ott ódalgott körülöttük, inkább mögöttük. Megvan annak is a módja, a rendje, az íratlan előírása, hogyan kell idegenként bekéredzkedni a játékba. De hát itt nincs is játék! Lehet, hogy csak igazolvánnyal lehet részt venni? És hol tartják az igazolványukat, csak nem a fürdőnadrágjukban? Ez egy-két dolgot megmagyarázna, a feszes tekinteteket, az olykor furcsának nevezhető mozgást. Azt az ismeretlen germán izgatottságot. Elég. Ám egy strandon a problémák maguktól megoldódnak. Amikor a körből kiszálló, eltévedt labdát a fiú lábával mellmagasságig felnyúlva megállította, a rüsztjéhez ragasztotta, majd mintegy ugyanavval a mozdulattal „visszadobta”, akkor a kör magától széjjelebb nyílt, ő előbbre lépett néhányat, és Esterházy Péterönérzetes szerénységgel beállt a helyére.

És mint a reformkommunisták (a reformkommunisták szerint), belülről kezdte rombolni a rendszert, vagyis hamarosan javasolta, hogy alakítsanak két csapatot, és játsszanak egymás ellen. Gólra? Bizony arra. A német sportbarátok (ezt a szót pedig az NDK-ban tanultam) igaz örömmel fogadták a meglepő és szellemes ötletet, hogy ezt követően aztán vidám, játékos testmozgás közepette töltsék a délutánt.

Másnap ugyanaz a kép fogadott, álltak körben és gyakoroltak. Mindennap konkrétan javasolnom kellett, hogy játsszunk, és mindennap eufórikusan elfogadták a javaslatomat. – Egyébként a magyarok (ez most én vagyok, csak felszorozva), ha réten, mezőn, vagyis nem kijelölt pályán játszanak, akkor szinte mindig kapus nélkül, kiskapura. Ez rövidpasszos, kombinációs világképet igényel, nem lehet messziről rábikázni, „oda kell vinni” a lusta labdát a kapuhoz, leleményesen, ésszel és nem erővel.

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére [Digitális Irodalmi Akadémia]

Hozzászólás