Közzétette:
A magyar labdarúgás rohad, mert meghalt. Viszont a magyar nő nélkül a magyar labdarúgás feltámasztása hamvába holt ügy, hozzá se kezdjenek. A magyar nő bizony öreg harcos, nagyon sokat tett a magyar futballért. A legelső honi labdarúgó-mérkőzést is, amelyet 1896. november elsején játszottak a magyar férfiak stoplizott bakancsokban és bokáig érő hóban, nők szakították félbe húsz perc játékidő után. Addigra három nyílt törés és több ficam jelezte, hogy ez a játék legalább olyan komoly dolog, akár az élet.
A magyar labdarúgásban nem a játékos, az edző, a megcsúfolt publikum, és nem is a szövetség elnöke szenved a legtöbbet, hanem a nő. Ha a fiú csere, szegény barátnője hallgatja órákig, milyen sötét állat, 
tudatlan barom az edző. Ha a játékos megsérül, a nő ápol, betakar, kitöröl. Lelátóra feleség, barátnő fel se merészkedjen, ellenséges állatok üvöltenek, huhognak, vonatoznak ottan. A játékosokat nem fizetik ki! Elmarad a prémium, a havibér, az alapozási pótlék. Kinek kell kigazdálkodni a könnyű, de kalóriadús vacsorát, a villanyszámlát, a gyerek tanévkezdését? A nőnek! Elszerződik a balhátvéd külföldre? A nő otthon marad, és gályázik a gyerekekkel, vagy kíséri az embert, és aztán egész nap ül egy hatszobás luxuslakásban, és csinálja a telefonszámlát.
A nő a kezdet, ő az alfa, a magyar nő lényén keresztül vezet út a magyar labdarúgás felemelkedéséhez. Ha a magyar nő helyet cserélne a magyar férfival a sportéletben? Miért ne írhatna alá Magyar Piroska is a Fradinak tizenötmillióért, harmincmillióért? Egészen nyugodt szívvel aláírhatna, aztán ilyeneket mondhatna a sajtónak, hogy „gondolnom kell a családom jövőjére is”. Szem és torok nem maradna szárazon. A magyar nő is mondhatná meccs közben a másik nőnek, hogy, idézem: bazd meg, Julika, tegyed már azt a kurva labdát. Néha köpne, kicsapná az orrát, egylukas, kétlukas megoldás, akkurátusan végigtaposná az oldalvonalat, szentségelne, olykor futna is. A nő merülne el az éjszakában, ő húzatná a cigányprímással a Balatonban, a nő menne másnaposan, jószerivel a kocsmából a sorsdöntő meccsre, hogy aztán olyan legyen, mint egy isten, kiismerhetetlen, gyors és varázslatos. A nő menne haza este a csapatvacsoráról, kissé spiccesen, de jókedvűen, s a konyhában megmarkolná a másnapi gombapörköltet – előre főz – kavargató férfi tomporát, és a tarkóját összelehelve azt suttogná, úgy kívánlak, apuskám, mint egy állat. Aztán kimenne a fürdőszobába, hogy letudja a tizenhárom kisfröccsöt. Majd hamar lefeküdne, s már javában horkolna, amikor a férfi a legújabb boxerében, belépne a hálószobába.
Darvasi László: A titokzatos világválogatott [Digitális Irodalmi Akadémia]
Lighthouse 