Lajtha László zeneszerző, népzenekutató

1892. június 30-án született Lajtha László

„… kiemelkedően tehetséges és vállalkozó szellemű komponista” Bartók Béla

„A XX. század első felének Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa – általában így határozzák meg Lajtha László zenetörténeti helyét. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb, hiszen zongoraművész volt, karmester, egyházzenész, hangversenyszerkesztő és zenei ismeretterjesztő, hangszertörténeti szakember, a nemzetközi kultúrdiplomácia kiemelkedő alakja, hazai és európai tudományszervező… Életének sok-sok szála összetéveszthetetlenül egyedi szövedéket alkot. S bár munkássága sok tekintetben valóban rokon a nála egy évtizeddel idősebb Bartókéval és Kodályéval, legalább ugyanannyira különbözik is az övékétől. Máig tartó mellőzöttsége, meg nem értettsége nagyrészt éppen annak köszönhető, hogy egészen egyéni utat járt be.”

„A népzenekutatást diákkorában kezdte meg: „1910-ben, Bartók példája nyomán önállóan mentem el először népdalt gyűjteni. […] Már első utam Erdélybe vezetett és a háború kitöréséig ott dolgoztam, ott tanultam meg a folklorista mesterséget. Ez a népzene otthonom lett, és minden mesternél jobban hatott reám. Bartók közelségéből kiindulva, ez a népzene és a párisi iskola tartatta meg azt a kis ösvényt, melyen elindultam, s amelyet az első világháború szakított meg.” A háború éveiben „… amennyire lehetett, Lajtha igyekezett megtartani a muzsikával való kapcsolatát: „A zenei munkát nem tudtam abbahagyni, és a harctéren, a fedezékben mindég velem volt vázlatkönyvem, amelybe leginkább kontrapunktot írtam, gyakoroltam magam, nehogy mesterségi készségem véglegesen elveszítsem. Bach és Palestrina voltak mestereim.”

Zeneszerzőként nemzetközi hírnévre tett szert, számos európai és amerikai nagyvárosban adták elő szerzeményeit. Kultúrdiplomataként előadásokat tartott, szakértői megbízásokat kapott; 1947-ben részt vett az UNESCO védnöksége alatt működő Nemzetközi Népzenei Tanács megalakításában, és a vezetőség tagja volt egészen haláláig. Volt többek között a Magyar Nemzeti Múzeum vezetője és a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke is. 1935-1938 között a Magyar Rádió szabadegyetemének zenei műsorait irányította, majd 1945-től másfél éven át a Rádió zeneigazgatója volt. „Lajtha zenetudományi-zeneírói tevékenysége kilencven különböző műfajú munkát eredményezett.” Kutatott, tanított, zenét szerzett – tehetségét nemzetközileg is ismerték és elismerték. 1951-ben népzene-gyűjtési munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.

forrás: Solymosi Tari Emőke: Lajtha László, a nemzeti és nemzetközi mester (hagyomanyokhaza.hu)