Közzétette:
A Napváros című híres utópiája a tökéletes világ álma.
Manapság, amikor a magántulajdon sérthetetlensége a nyugati társadalmak egyik, ha nem a 
legfontosabb alapköve, felettébb tanulságos olvasgatni a reneszánsz gondolkodók utópisztikus műveit. Ezek között is kiemelt helyet érdemel Tommaso Campanella dominikánus szerzetes 1602-ben, olaszul írott műve, A Napváros, melyet maga a szerző fordított aztán latinra, hogy majd’ negyedszázaddal később, 1623-ban Frankfurtban jelenhessen meg nyomtatásban.
A Napváros klasszikus dialógusformában íródott: egy egyszerű genovai hajós és egy ispotályos, vagyis máltai lovag párbeszédéből ismerkedhetünk meg a távoli közösség felépítésével és filozófiájával. A Napvárosban látottak és megtapasztaltak elbeszélésének tényszerűsége és a lovag kommentároktól mentes, csupán irányjelzőként használt közbevetései-kérdései közvetlenül ki nem mondottan, mégis egyértelműen ideális társadalmi berendezkedést sugallnak.
A mű részben a klasszikus filozófiáknak a krisztusi tanításokkal való összeegyeztetésére tett kísérlet, és mint ilyen, egy arra érdemes – ám nem választott – bölcs vezetők irányította, a javak közös birtoklásán alapuló, tehát kimondottan kommunisztikus társadalom rendjének felvázolása.
Ugyanakkor az eugenetika propagálása némileg visszásnak tűnhet a mai olvasó szemében, hiszen tudjuk, mit tettek e téren a náci Németország vezetői, és mindez miféle elkorcsosult, embertelen ideológiához kötődött. Ugyanígy, az olyan gondolatok, mint hogy mindenki tehetsége szerint dolgozzon és szükségletei szerint részesüljön a közösből, később ténylegesen felbukkantak a kommunizmust a gyakorlatban is megvalósítani igyekvő, ám csupán annak torzképét létrehozni képes filozófusoknál és forradalmároknál.
Lighthouse 