“Az íróval való együtt gondolkodás szép játékát – ami szerintem e műfaj lényege-…”
Zsoldos Péter 1930. április 20-án Szentesen született. Zenei tanulmányokat folytatott, majd a Magyar Rádió zenei szerkesztője, riportere lett. Ő volt a közkedvelt Ki nyer ma? Játék és muzsika 10 percben című műsor játékvezetője.
Zsoldos Péter nevét azonban az irodalomból is jól ismerjük, népszerű sci-fi regények írójaként. A Viking visszatér, a Távoli tűz és Az utolsó kísértés című könyvek trilógiát alkotnak. A feladat című művéből 1975-ben film is készült. 1973-ban jelent meg először az Ellenpont című regénye. Zsoldos Péter 1997 szeptember 26-án halt meg.
“1970-ben azt hittem, a sci-fit a bezárkózás, a belterjes tökéletesítés veszélye fenyegeti. E helyett -ezt látnom illett volna – utolérte a sikeres műfajok végzete; zászlaja alá sorakoztak a féltehetségek, a szubkultúrák hívatlan parazitái, a horrort és a pornót becsempészők, az áltudományos mítoszteremtők az öncélú szürrealista virtuózok, a hatásvadász western-elemekből összetákolt fércműveket gyártó tollforgatók.
A sikert, milliós – illetve nálunk a százezren felüli – példányszámokat kitűnően megszervezett előzetes propagandával olyan művek hozták, amelyeknek már semmi közük nem volt Bradbury vagy Lem legnevesebb eszméihez. Az íróval együtt-gondolkodás szép játékát – ami szerintem e műfaj lényege – felváltotta a meghökkenésre építő, azzal manipuláló szerzők egymásra licitálása; ki tud vadabb, vérfagyasztóbb, követhetetlenebb, vagy bárgyúan primitív, stilárisan siralmas történetet az olvasó elé tálalni?”
József Attila Könyvtár – Dunaújváros