Közzétette:
Epigrammák.
1.
Zug, morog a zivatar, zajog a zord éjszaki szélvész.
| Néz a lyányka, remeg, s félve karomba omol. |
Vivjatok égi tüzek! nem retteg tőletek a hív,
| Sőt vadon árjaitok partra segitik utóbb! |
Igy szólék; azalatt kiderül, a lyányka elillan:
| Fény lepi a berket, szivemet éji vihar. |
2.
Mily szép s tiszta öröm nyájas szemeidbe tekintnem,
| Menny, föld, s enmagam is, bájgyürüjökbe vegyül; |
Kéjökön életerőm gyöngéd hullámban özönlik,
| Bennök halnia kész, általok élni buzog. |
3.
Csendes unalmat szül mindennek többszöri nézte:
| Untalan, édes alak! téged imádni öröm. |
4.
Többé nem szeretek; minek a sok néma vesződés?
| Mit tegyek? a kegyes int: élni szeretni csak egy. |
5.
Nem szólál: s bájos szemeidnek rabja levék már;
| Szólál: hív rabod én s rab magad istenülénk. |
6.
Tudni kivánod: mért epigrammám tárgya szerelmes?
| Hát maga a szerelem mért epigrammi tünet? |
Forrás: Arcanum – Kézikönyvtár – Verstár
Lighthouse 