Balassi Bálint – Psalmus 51.

 

 

PSALMUS 51.

ad notam: “Az Szentháromságnak, kinek imádkoznak”

1

Végtelen irgalmú, óh, te nagy hatalmú

Isten, légy már kegyelmes!

Onts ki mindenestöl jódot rám kebledből,

mert lá, mely veszedelmes

Bűnöm miatt lelkem, ki titkon rág éngem,

mert nagy sebbel sérelmes.

 

2

Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár,

mosd el bűnöm rútságát,

S együtt a rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd el

förtelmem büdös szagát;

Esmérem vétkemet, kiért nap éngemet

rettent, mutatván magát.

 

3

Csak néked vétkeztem, bűnt ellened töttem,

óh, kegyelmes Istenem,

Kit semmi ravaszság nem csalhat, s álnokság

rejtve előtted nincsen,

Mert az nagy kék égből, mint királyi székből

látod, mit mível minden.

 

4

Ha érdemem szerint reám eresztesz kínt,

vészek, s jaj, hová légyek,

Ha teljes éltemben bűnt tettem mindenben,

bizony Pokolra mégyek,

Mert még létem előtt testem megfertözött,

óh, Istenem, már medgyek?

 

5

Éngem mert vétkével anyám éltetett el,

méhében hogy hordozott,

Vétket te penig bánsz, igazt szeretsz, kívánsz,

ki tiszta szívet hozott,

Hogy életre adál, azonnal oktatál,

mint érteném titkodot

 

6

Én rút, háládatlan azért, foghatatlan

Isten, hozzád kiáltok,

Tisztíts izsópoddal, irgalmasságoddal,

mert lá, ki nagy kínt vallok,

Hogy undok vétkemből megtisztulván belöl

légyek szebb, hogysem vagyok!

 

7

Légyek fejérb hónál, s örömmondásoddal

tölts bé az én fülemet,

Élemíts elmémet küldvén örömedet,

ne száraszd ki velőmet

Csontomból bánattal, ne nézz rám haraggal,

mosd el inkább vétkemet!

 

8

Teremts ismét bennem teremtő Istenem,

tiszta szívet kegyesen,

Fúdd belém ismegént, hogy nagy szívem szerént

lelkem igazt szeressen,

Éngem, romlott szegént, rossz érdemem szerént

haragod el ne vessen!

 

9

Ne fossz meg lelkedtől, sőt idvösségemről

mondj örömet már nékem,

Szentelő lelkeddel hadd épüljön meg fel,

mint azelőtt, bús lelkem,

Hogy sok tévelyedtek tehozzád térjenek,

követvén bízvást éngem.

 

10

Az kövér áldozat jó kedvet nem hozhat,

jól tudom, Uram, néked,

Mert ha az kellene, örömest tisztelne

bús fejem azzal téged,

Töredelmességgel, buzgó könyörgéssel

beszéllem azért néked:

 

11

Ímé, kioldoztam, s teelődbe hoztam

fene ötte sebemet,

Kit csak te gyógyíthatsz, életre fordíthatsz,

szánd keserves fejemet,

Bűneim kínjával, testem fájdalmával

ne gyötörd életemet!

 

12

Ha előbb nem hadtad, sőt hozzád fogadtad,

tahát mostan se hadd el

Jóvoltodból szegént, jó szokásod szerént

Sion falát támaszd fel,

Hogy mint áldozatot, adjak úgy hálákot

ki néked leginkább kell.

Arcanum/ Kézikönyvtár/ Verstár