Pilinszky János költő

Pilinszky János emléke

Lighhouse's avatarKözzétette:

 

 

Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem, hogy íveljen.”

Nem csak a tudás törekszik pontos ismeretre, gondolom, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom magamat adni valaminek vagy valakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem. Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt: bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám. A szeretet a legpontosabb diagnoszta. Csak a mezítelenül őszinte ember képes a valóság egy mezítelen darabjának bizalmába férkőzni és cserébe kiérdemelni annak viszontbizalmát. Az írás, úgy hiszem, nem beszámoló a világ megoldott tájairól, hanem cselekedet: nem konyhakertészet, hanem expedíció.

A költő szeretni kívánja a világot, s igyekszik az univerzumnak legesettebb csillagai fele fordulni. Az éhezőkért és mezítelenekért jött a világra. S dicsősége, ha minél nagyobb mezítelenséget ruházhat fel, s minél esendőbb kezekből kapja meg viszonzásul a maga ünneplőruháját.

De erről már nem beszél. Csak a megközelítés folyamatáról szólhat a költemény. A szeretet csodáját, ha bekövetkezik, némaság kell hogy óvja-takarja. Ami drága, azt nem koptatjuk, azzal birtokoljuk, hogy nem érünk hozzá egy pillanatra sem.

Bevallom, én e téren eddig még rendkívül keveset végeztem.

Pilinszky János költő

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja.

– Ez valóban emelkedett szellemben és nagyon érdekesen megfogalmazott ars poetica. Nagyon megragadott belőle az a gondolat, hogy az írás nem a világ meglévő dolgait fedezi fel, nem konyhakertészet, hanem expedíció. De valahogy mégiscsak egy kicsit sajátosan szomorkás vagy legalábbis szomorú hangulatú expedíció, amiben kétségkívül benne van ez a nagyon szép és nagyon erős humánum. A szomorú hangulatokat elsősorban a lírai verseknél érzem, ott, ahol nyilván sok-sok személyes élményanyag rejtezik a sorok mögött.

Költői hitvallás – Magyar Rádió, 1965. október 17. (pim.hu)

Hozzászólás