Kossuth Zsuzsanna emlékének

 

 

Kossuth Lajos legkisebb húgának a neve nem olyan ismert, mint bátyjáé. Erős, tevékeny asszony volt. Mikor elkezdődött a forradalom, és nem volt megfelelő (helyenként szinte semmilyen) egészségügyi ellátása hadszíntereken, azon igyekezett, hogy a lehető legtöbbet megtegyen a sebesültekért. 1849. április 20-án a Közlönyben megjelent a rendelet, egy kinevezés, amely szerint Kossuth húga „szelíd keblének nemes ösztönét követve” gondját fogja viselni a sebesülteknek.

„És amikor Kossuth megkérdezte: vállalja-e a rábízott feladatot, habozás nélkül igennel felelt. Csak később ötlött fel benne a gondolat: mit is vállalt. Egy esztendeje, hogy harcban áll az ország, és neki kell ellátni valamennyi kórház felügyeletét. Elég lesz erre az ereje?” Zsuzsanna első dolga volt, miután átvette a hivatalt, hogy felhívást intézett valamennyi tábori kórház igazgatójához…

A forradalom leverése után Kossuth Zsuzsannát bíróság elé állították. „Főbenjáró bűnnel, hazaárulással vádolták, és szerették volna, ha a hazaárulást rá is tudják bizonyítani … Meszlényiné (…) hangoztatta, hogy a szabadságharcban csak azt tette, amit joga és kötelessége volt tenni: ápolta a betegeket, és ahol tudta, enyhítette a sebesültek szenvedéseiket. (…) A bíró valóban tanácstalan volt. Jogilag nem nyúlhatott hozzá, viszont az utasítás…

És ekkor váratlan helyről jött a segítség. Osztrák katonatisztek jártak közben, akiket a szabadságharc alatt magyar honvédkórházakban ápoltak. – Ennek az asszonynak köszönhetjük az életünket – mondták –, ő nem az ellenséget látta bennünk, hanem a szenvedő embert, ápolt bennünket és segített rajtunk. A vizsgálóbíró több bírótársával tanácskozott, s végül úgy döntött: fel kell menteni Zsuzsannát.”

Később Pesten, Brüsszelben, majd Amerikában próbált új életet kezdeni, de ez soha nem ment könnyen. Mindig tevékeny volt, sokat dolgozott. „1854. június 29-én halt meg, délután 5 órakor, harminchét éves korában. És az „ikerlélek”, akinek egész életét szentelte, Kossuth Lajos, 92 éves koráig ette a hontalanság és száműzetés keserű kenyerét.”

József Attila Könyvtár – Dunaújváros