Alfred de Musset francia költő, drámaíró

 

 

Előkelő, főrangú származású romantikus költő, a Napóleont követő évtizedek érzelmi fásultságának és kiábrándultságának, „a század betegségének” népszerű poétája. Szenvedélyes szerelme George Sand iránt, olaszországi utazásuk, hosszú velencei tartózkodásuk és szakításuk emléke sugallta legszebb szerelmes verseit, köztük a fájdalmasan szép Éjszakák-at. Verseket, regényeket és színműveket írt; történelmi drámái és vígjátékai ma is kedvelt darabjai a világ valamennyi színpadának. Önéletrajzi regénye, a Század szabad gyermekének vallomásai, a Napóleon utáni évtizedek közhangulatának legfontosabb dokumentuma.

Alfred de Musset (Párizs, 1810. december 11. – Párizs, 1857. május 2.)

Stanzák

Hogy szeretem a völgy ölében

sötéten

pompázó négy szárnyát az ében

monostornak, mit fény ereszt!

Mellette birtok, hol a báró

immár ó

kastélyán van egy csókra-váró

szenteltvíztartó és kereszt!

Ükei a hegyek hegyének,

az ének

titeket énekel, ti vének,

szikár,komor emlékeink,

s menny kövét hiába ontja,

a csonka,

ledőlt hegyláncok csorba csontja

vagytok, agg templomok, ti mind.

Szeretem, hogyha tornyotokban

kilobban

a villámfény s elül titokban,

szeretem lépcsőtök sorát,

mely mélyen kanyarog a falban,

s ha dal van

a templomban, ekhózza halkan

az oszlop és pillér tovább.

Ó, amikor üvölt morogván

az orkán

s tépi a hegy haját mogorván,

mely őszies és sárga már,

hogy szeretem a vad kesergőt,

az erdőt,

s a tornyot, ezt az ősi csertőt,

mely mint egy gránit-szálfa áll.

Én szeretem vecsernye-tájon,

hogy fájón

vérzik az alkony és az álom,

zárdák aranyrózsás nyilát!

A gót oszlopsorok merengnek,

és lentebb

a jó, öreg atléta-szentek

érettünk mondanak imát!

Kosztolányi Dezső

 

Szonett

Úgy szeretem a tél első lehét! A tarka

tarlót, mely nem törik, ha setteng a vadász:

szénától illatos réten leszáll a szarka,

s tüzet éleszt ölén a régi úriház.

Városi évszak ez… még emlékszem tavalyra,

amikor megjöttem és láttam megint a száz

tornyú dómot, a Louvre-t, Párizst, füsttől takarva

(és hallom még, amint a postakürt traráz).

E szürke napokat szeretem és a Szajnát,

ezer lámpás alatt fekvő királyi szajhát!

A télhez jöttem én. – És hozzád, életem!

Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben,

köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen,

hogy szíve, asszonyom, kihűlt ily hirtelen

Sárközi György

Forrás: Klasszikus francia költők I. kötet, a kötet költői (537., versek 506-508. oldal.) Európa Könyvkiadó, 1984 HU-ISSN 0230 6522 ISBN 963 07 3200 9

Kapcsolódó tartalom: Alfred de Musset verseiből …