A cári Oroszország

 

 

A cári Oroszország nagyhatalom volt, erősen beleszólt a világpolitika alakításába. Ugyanakkor a reformok zavargásokhoz vezettek, az első világháborút lezáró szocialista forradalom pedig véget vetett a Romanov-dinasztia uralmának.

 

Az Orosz Birodalom terjeszkedésének alapjait még az abszolutista uralkodó, I. (Nagy ) Péter cár (1672-1725) rakta le a hadseregre, a közigazgatásra, az oktatásra és a társadalmi szokásokra egyaránt kiterjedő reformjaival, és kulturálisan is európaivá tette a hatalmas országot. A nyugatra tolódást azzal is hangsúlyozta cár, hogy a hagyományőrző Moszkva helyett új fővárost alapított: Szentpétervárt. A birodalmat mind politikailag, mind kulturálisan tovább erősítette egyik utóda, Nagy Katalin cárnő (ur. 1762-1796).

E két uralkodó korai reformjai dacára számos földbirtokos még a 19. században is jobbágyokat tartott. II. Sándor cár ugyan felszabadította őket 1861-ben, ám őt hamarosan meggyilkolták. Utódai emiatt elővigyázatosabban uralkodtak, III. Sándor például bevezette a cenzúrát. Az ő korai halálakor fia, II. Miklós még nem volt igazán felkészülve az uralkodásra, mégis az ő idejében következett be némi iparosodás, áramlott be számottevő külföldi tőke, és épült tovább a vasúthálózat.

A birodalom terjeszkedése

Oroszország már azóta terjeszkedett, hogy Nagy Péter megteremtette az erős hadsereget. A 19. században ennek a fő iránya kelet volt, ami Belső-Ázsia és Szibéria megszerzéséhez vezetett, délen pedig a Kaukázust hódították meg.

Ezeket a nyersanyagokban igen gazdag területeket azonban eleinte nem sikerült kellő mértékben kiaknázni.

Út a forradalomba

A 19. század végére jelentősen megnövekedett a munkásosztály létszáma, és gyökeresen átalakult a mezőgazdaság is; mindezt élénk művészeti tevékenység kísérte.

A 20. század elejére Szentpétervár kiemelkedő kulturális központtá vált, és az orosz művészetet Európa-szerte csodálták.

Mindennek ellenére a cári rendszer a cári rendszer merevsége és kegyetlensége előrevetítette a véres forradalom bekövetkeztét.

 

„Jobb felülről felszámolni a jobbágyságot, mint megvárni, amíg alulról kezdi felszámolni önmagát.”

(II. Sándor cár, 1856. március 30.)

 

A Húsvét és az ortodox egyház

 

A Vérző Megváltó temploma | Szentpétervár

Nagyböjtkor, azaz a húsvét előtti 40 napon tilos volt nemcsak húst, de tojást is enni. Ez emelte a tojás szimbolikus jelentőségét a húsvét, a kereszténység legfontosabb ünnepének orosz ortodox hagyományok szerinti megünneplésekor. Az egyház egyébként hagyományosan igen erős befolyással volt az ország életére. A képen a szentpétervári Vérző Megváltó temploma látható (hivatalos mellékneve: a Kiontott Vér Helyén, mivel itt esett merénylet áldozatául II. Sándor cár – a templomot építtető III. Sándor apja).

 

Aranytojás

Az utolsó cárok családtagjaikat ékszertojással ajándékozták meg: az elsőt III. Sándor készíttette a feleségének. Fehér zománccal vonták be, hogy igazi tojásra emlékeztessen, s belül a „sárgája” egy kis aranytyúk volt. (fehér külső máz, több színárnyalatú aranyozás, rubinszem)

Miniatűr hintó

Ez a cári dísztojás II. Miklós és felesége, Alexandra 1896-os koronázására készült; belsejében immár nem tyúk, hanem koronázási hintó modellje rejtőzött. (napmotívum, átlátszó citromsárga zománc, ablak hegyikristályból)

Mini aranypalota

Ezt a tojást II. Miklós az anyjának ajándékozta 1901-ben. Benne a téli cári rezidencia, a Szentpétervár melletti gatcsinai palota miniatűr hasonmása (színjátszó fehér háttér, I.Pál cár szobra, aranytrombita zománcképe)

Cári ajándék

1885 és 1917 között Carl Faberé szentpétervári ékszerész mintegy 50 dísztojást készített a cári udvar megrendelésére. A világhírű Fabergé-tojások zománccal, drágakövekkel, nemesfémekkel voltak díszítve, belsejükbe pedig valamilyen meglepetést rejtett készítőjük: kis aranytárgyat,bonyolult gépezetet, miniatűr festményt. A képen látható, Liliomok Völgye nevű darabot II. Miklós ajándékozta a feleségének 1898-ban. (cári korona csiszolt rubinnal, a cár elefántcsontra festett arcképe, Olga nagyhercegnő – a cár legidősebb lánya, Tatyjana – a második lány, átlátszó zománc – Alexandra cárné kedvenc színe, virág gyöngyből – gyémánt szirmokkal, rokokó stílusú – ún.cabriole bútorlábak)

 

Forrás: Az emberiség története (288-289. oldal) Corvina Kiadó 2015 ISBN 978 963 13 6315 9