Közzétette:
132 évvel ezelőtt hunyt el Richard Wagner német klasszicista zeneszerző.
Wilhelm Richard Wagner (Lipcse, 1813. május 22. – Velence, 1883. február 13.) német zeneszerző, karmester, esztéta.
Richard Wagner
(1813-1883)
Jézus és Napóleon után róla írták a legtöbb életrajzot. Részt vett az 1849-es forradalomban; elszerette Bülow feleségét (Liszt lányát), Cosimát; az összes művészeteket egyetlen formában óhajtotta egyesíteni; hatalmas méretű operákat komponált, és előadásukhoz külön dalszínházat kellett építeni Bayreuthban.
Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről.
Beethovenhez hasonlóan Wagner is alacsonyabb volt az átlagosnál, erős felépítésű, élénken és sokat mozgó, gyors beszédű… Magasabbnak látszott, mint amekkora volt. Az 1849-es felkelés után a szászországi rendőrség az alábbi személyleírással körözte:
RICHARD WAGNER
Kora: harminchét múlt
Magassága: közepes
Haja: barna
Homloka: magas
Szemöldöke: barna
Szeme: szürkéskék; szemüveges
Orra és szája: arányos
Arca: kerek
Különleges ismertetőjele:
– mozgása és beszéde kapkodó
– ruházata: filckalap, selyemsál, sötétzöld szarvasbőr kabát, fekete nadrág, csizma
Bakunyint nagyon szeretetreméltó, lágyszívű embernek találtam. Mélyen átélte az eszményeim és a művészet sorsáért érzett folytonos aggodalmamat. Igaz, nem érdeklődött részletesen művészi elgondolásaim iránt, és abban sem akart elmélyedni, hogy mit alkottam a Nibelung-mondából. Akkoriban az Evangélium tanulmányozása épp arra indított, hogy kidolgozzam egy tragédia, A názáreti Jézus tervét a jövő eszményi színpada számára. Bakunyin nem volt kíváncsi a részletekre, de amikor azzal próbáltam megnyerni tervemnek, hogy elmondtam neki néhány elképzelésemet, szerencsét kívánt és nyomatékosan megkért, hogy Jézust mindenképp gyenge jellemnek ábrázoljam. A zenét illetően csupán tőmondatos ajánlásokat adott. „Lefejezni!” – mondta a tenorral, „Felkötni!” – mondta a szopránnal, és „Tűz,tűz! – mondta a basszussal kapcsolatban. Még rokonszenvesebb lett számomra ez a rendkívüli ember, mikor egy nap, miután rábeszéltem, hogy hallgasson meg, eljátszottam és elénekeltem neki A bolygó hollandi első jeleneteit. Átlagon felüli figyelmet tanúsított, majd az egyik szünetben így szólt: – Ez elképesztően jó! –, és többet akart hallani.
Richard Wagner
Rossini éppúgy nem volt híve Wagnernak, mint a korabeli párizsiak.
Egyszer meglátogatta egy barátja, és a dolgozószobájába lépve azt látta a kottagerincről, hogy a Trisztán és Izoldá-t tanulmányozza. Megkérdezte, mi a véleménye róla.
– Gyönyörű mű! Sose gondoltam volna, hogy Mozart, Gluck, Cimarosa, Weber, Mercadante, Meyerbeer és a magam hagyományos operaeszményének megújítója ilyen képzelet-gazdag és kifejező zenét ír. – mondta.
A vendég közelebb lépett, és döbbenten látta, hogy a Mester fejjel lefelé tartja a Wagner-mű partitúráját.
Rossini megfordította, újra belepillantott, és így szólt:
– Csak sajnos, se füle, se farka.
Mintha eltűnt volna Cosima velem szemben tanúsított félénksége… nagyon barátságos lett irányomban. Miközben „Wotan búcsújá”-t énekeltem baráti körben, ugyanazt az elragadtatást láttam rajta, mint egy hasonló alkalommal Zürichben, csak most valami magasabb rendűvé lényegült át. Csend és titokzatosság övezte, de annyira éreztem, hogy hozzám tartozik, hogy a rendkívüli izgalom hatására határtalan játékosság lett úrrá rajtam. Amikor egy téren át a hotelbe kísértem Cosimát, hirtelen azt javasoltam neki, üljön be az ott álló molnártaligába, abban tolom haza. Rögtön beleegyezett. Úgy meglepődtem, hogy elszállt a bátorságom, és képtelen voltam megvalósítani őrült tervemet.
Richard Wagner
A ház mögött, a kerti behajtó út mellett, egy magas hinta állt, amelyet a gyerekek csak óvatosan használhattak, és olykor a felnőttek is igénybe vettek. Egy nap Cosima asszony ült a vékony deszkán, és Wagner felajánlotta, hogy majd ő meglengeti.
Egy ideig minden rendben ment, de aztán egyre gyorsabban és mind magasabbra lökte nejét, aki hiába kérte, hogy hagyja abba, Wagner valami révületbe esett, és kezdett ijesztő lenni a dolog.
Cosima falfehér lett, alig tudta magát tartani. Félő volt, hogy leesik
– Nem látja, hogy mindjárt elájul? – kiáltottam Wagnerhez futva.
Az elsápadt, észhez tért, és a veszély elhárult. Mivel azonban szegény felesége még mindig szédült és remegett, úgy döntött, jobb, ha eltereli a figyelmét. A házhoz futott, és a zsalugáterek, a kiszögellések és a tartóvasak segítségével felmászott az erkélyre.
Elérte a kívánt hatást, de az egyik rosszat egy másikkal nyomta el. A félelemtől reszkető Cosima odasúgta nekem:
A legfontosabb, hogy ne vedd észre, ne mutass meglepődést, mert különben sose tudod, mivel áll elő.
Judith Gauthier, francia írónő
Tegnap reggel elvittem Brahmsnak Az istenek alkonya partitúráját. Délután megkérdezte:
-Minek hoztad el nekem? (Ő kért meg rá!) Érdekel és lenyűgöz, de nem mindig élvezem. A Tristán az egészen más, de ha ezt veszem elő reggel, egész nap nyűgös vagyok.
… Ma egy berlini lapból felolvastam neki a hírt, hogy Bayreuthban meghalt a Wagner-zenekar egyik tagja.
– Megvan az első hulla – mondta szárazon.
Sir George Henschel
Felix Mottl karmester, zeneszerzőként kezdte, és először is fölkereste Wagnert, hogy megkérje, olvassa el az operáját. Wagner beleegyezett, hogy megnézi a szövegkönyvet.
– Iszonyú, mondta, amikor Mottl ismét megjelent nála.
– Elhozzam a kottát? – kérdezte a fiatalember.
– Ne, én semmit nem értek a zenéhez – mondta Wágner. – Forduljon inkább Liszthez!
A kis szoba két csukott ablaka a tóra nézett, a nyitott harmadik pedig az udvarra, ahol egy egy patkolókovács dolgozott. Wagner egy ideig hallgatta, hogyan cseng a kalapács az üllőn, aztán hirtelen a zongorához ült, és a kardját kovácsoló Siegfried motívumát kezdte játszani. Amikor odáig jutott, ahol a főhős ráüt a pengére: megállt, és a kinti kovács fejezte be a témát – elképesztő pontossággal.
– Látja, mondta a mester – milyen jól kiszámítottam a ritmust, és mennyire időben sújt le a kalapács?!
Judith Gauthier
A Ring egyik előadásán Mihalkovich* barátom találkozni szeretett volna a Wagner család egyik tagjával, és felment a nekik elkülönített épületrészbe. Véletlenül a mesterhez nyitott be, aki magába roskadtan egy íróasztal mögött ült. Látva, hogy ismerőssel van dolga, Wagner felállt, és szinte szemrehányólag ezt mondta:
– Nem, nem így gondoltam. Ez elmarad attól, amit elképzeltem.
Mihalkovich azt hitte, hogy az előadással nincs megelégedve, és védelmébe vette a közreműködőket. Wagner ezzel hárította el:
– Nem velük van baj. Tudom, hogy mindenki a legjavát nyújtja. Amit írtam, az nem szól úgy, ahogy elképzeltem.
Gróf Apponyi Albert
* Mihalkocich Ödön (1842-1929), zeneszerző, Hans von Bülow tanítványa
Egyszer, amikor a körülötte levők felváltva szidták Wagner zenéjét, Massenet odafordult a társaság egy másik tagjához, és nyugodtan megjegyezte:
– Minthogy nemrég jött meg Bayreuthból, érteni fogja, mire gondolok. Wagner annyira erőteljes, hogy aki végighallgatja egy művét, az örökre fel akar hagyni a komponálással. Aztán lassanként elfelejti, és megint csak hozzákezd – tette hozzá sóhajtva.
Wagner szélsőséges megnyilvánulásairól beszélgetve Liszt néhány szóban elmondta, mi van mögöttük:
– Ami a sikert illeti, Wagner harminc éven át szinte megszakítás nélkül éhkoppon tengődött. Mármost az éhezés legyengít, és amikor végre utolérte a siker, nem cseppenként, mint más közönséges halandót, hanem egyszerre csőstül, persze, hogy nem tudta higgadtan fogadni.
Akárhányszor Brahmsnál jártam, a Karlgasse 4-ben, mindig állt egy nyitott Wagner-kotta a zongorán. Egy oldott pillanatában megvallotta, hogy nagyon szívesen elmenne Bayreuthba, de attól tart, iszonyú zavart okozna a jelenléte.
Lighthouse 
Egy hozzászólás