VIII. Henrik, a hadúr

Közzétette:

 

 

Miközben francia földön akart dicsőséget kivívni magának, Henrik Angliát évtizedes háborúskodásba és káoszba lökte

 

 

Születésétől fogva háborúról álmodott VIII. Henrik. Amikor 1509-ben elfoglalta a trónt oldalán hitvesével, Aragóniai Katalinnal, pontosan tudta, milyen király akar lenni. Dicsőséges uralkodó, aki visszaállítja Anglia méltó nagyságát. Apja, VII. Henrik elvesztette népszerűségét, mivel büntetőadókat vetett ki az ország pénzügyi helyzetének megszilárdítása érdekében, de az új királynak nem állt szándékában felséges figyelmét olyan jelentéktelen ügyekre pazarolni, mint a kincstár. Ő hódító lesz.

Henry8England_350x
Hans Holbein 1537 körül készült portréja

Élete vége felé Henrik a szó szoros és átvitt értelmében is felfuvalkodott paródiája lett egykori önmagának. Ifjúként harci játékokon nőtt fel, lovagolt, vadászott és álruhában gyakran vett részt lovagi tornákon. Sokszor hallott történeteket V. Henrikről – az agincourt-i csata hőséről –, és csatákról álmodott, amelyektől a hosszú évek óta tartó béke megfosztotta őt. Elhatározta, hogy megismétli ősei franciaországi győzelmeit, és kiterjeszti Anglia hatalmát Franciaországban Calais városán túlra, talán egészen Párizsig. Meggyőződése volt, hogy Franciaország az övé, és szerencséjére nem is kellett sokat várnia, hogy ezen igényét kinyilváníthassa. Apja békeszerződést kötött Franciaországgal és Aragóniával, így Henrik békés években nőtt fel. Ám a csatorna túlpartján, a kontinensen, háborúk dúltak. Európa nagyhatalmai Nápoly birtoklásáért hadakoztak, Itáliát hatalmas csatatérré változtatták. A Romagna régió hovatartozásáról szóló vita miatt Velence és a Pápai Állam hadban állt, ezért 1508 utolsó hetében II. Gyula pápa hadai lerohanták a Német-római Császárságot és Spanyolországot (ahol II. Ferdinánd uralkodott), mivel ez a két ország azt tervezte, hogy felosztja egymás között Velence területeit.

Velence elesett, de Gyula pápa attól tartott, hogy a franciák elfoglalják Itáliát. Elsöprő támadásra indult szövetségesei ellen, ami azonban visszaütött, mivel a franciák bosszúból nagy erővel vonultak dél felé. Gyula pápa félelmében megalakította a Szent Ligát; Spanyolország és a Német-római Császárság 1511-ben a pápaság oldalára állt.

Ekkor VIII. Henrik már két éve ült a trónon hitvesével, Aragóniai Katalinnal (Ferdinánd spanyol király leányával). Az erős királyi család alapvető fontosságú volt ahhoz, hogy valóra váltsa a dicső Angliáról szóló álmait. Nem sokkal apja halála után bejelentette, hogy feleségül veszi Katalint. A királyné nagyon hűséges volt Henrikhez, és mindenben meg akart felelni a király elvárásainak. Szinte rögtön a menyegző után teherbe esett, de a gyermek halva született. Hetek múlva Katalin ismét áldott állapotba került. 1511-ben Újév napján fiúgyermeke született, az ifjabb Henrik, ám ez a gyermek is csak két hetet élt.

VIII. Henrik ekkor még ifjú király volt, uralkodása elején járt. Büszke királyi család fejeként megmutatta alattvalóinak, hogy ő nem olyan anyagias, szűkmarkú diktátor, mint apja volt. A Szent Liga lehetővé tette, hogy istenét szolgálja, és megmutassa Franciaországnak Anglia erejét. Az erő legfőképpen Henrik növekvő királyi flottájában nyilvánult meg, amely a világ legnagyobb és legjobb csatahajóival büszkélkedhetett. S ne becsüljük alá a pápa áldásának fontosságát! Henrik ekkor még buzgó katolikus volt, és olyan vehemens kirohanásokat intézett a protestáns Luther Márton ellen, hogy a pápa „a hit védelmezője” címet adományozta neki. Vallásának egyik tétele az isteni jog koncepciója volt: eszerint Franciaország az ő istenadta tulajdona. A Szent Liga vele legyőzhetetlen lehet.

Ám az első támadás Henrik számára katasztrofális következménnyel járt. Egy angol had 1512 júniusában Franciaországba, Gascogne-ba indult, hogy csatlakozzék Ferdinánd szövetséges seregéhez, s így együtt megszerezzék Aquitániát Henriknek. Ferdinánd király azonban úgy döntött, hogy ő inkább Navarrát szerezné meg magának, ezért csapatait arrafelé vezényelte. A rosszul felszerelt és vérhastól is szenvedő angolok kénytelenek voltak visszavonulni. Henrik dühöngött, de elszántsága nem csökkent. Alig egy évvel később már a következő inváziót tervezték.

Wolsey tökéletes udvaronc volt egy olyan király mellett, mint Henrik; képes volt jó diplomáciai érzékkel kiegyensúlyozni a király dühkitöréseit

Cardinal_Wolsey_Christ_ChurchA tervezés nagy része a nélkülözhetetlen Thomas Wolsey bíborosra maradt. Wolsey tökéletes udvaronc volt egy olyan király mellett, mint Henrik; képes volt jó diplomáciai érzékkel kiegyensúlyozni a király dühkitöréseit, bár ő is hasonlóan vad ambíciókat táplált. Wolsey igazi problémamegoldó ember volt, gondoskodott róla, hogy amit Henrik akar, azt meg is kapja. Henrik pedig Franciaországot akarta, ezért 1513 áprilisában az angol had a francia Brest városánál támadást indított. A hadműveletnek az aquitániainál is katasztrofálisabb vége lett, de Henriket ez sem térítette el szándékától, és júniusban maga is partra szállt Calais-nál.

Az elesett skót király köpönyegét hadi trófeaként Franciaországba küldték Henriknek

Francia földre lépve, az angol hadak élén rendkívül jó hangulatban volt. Egyenesen Thérouanne városába indult, és rögtön ostromolni kezdte. Miksa német-római császár, szintén a Szent Liga tagja, nem sokkal később csatlakozott hozzá hadával. Végül 1513. augusztus 16-án Henrik megízlelhette a dicsőséget, amikor a franciák támadást intéztek ellenük Thérouanne-nál. A francia könnyűlovasság képtelen volt ellenállni a megszálló erőknek, és elmenekült. Henrik nagy győzelemnek nyilvánította ezt a napot; ez a győzelem azzal teljesedett be, hogy augusztus 22-én Thérouanne megadta magát. Ugyanilyen fontos volt Henriknek az is, hogy bevették Tournai-t, amit a későbbiekben angol erődítményként használt, Thérouanne-t pedig szövetségesi gesztusként Miksának adta.

Valójában mit ért el Henrik? Elhódított két várost a franciáktól, s megismételte V. Henrik dicső hódításait. Ám amíg VIII. Henrik Franciaországban a győzelmét ünnepelte, otthon a sokasodó gondok azzal fenyegettek, hogy mindent fel kell adnia. A franciák pontosan tudták, mekkora angol haderő van lekötve a földjükön, ezért megkeresték IV. Jakab skót királyt, és felvetették neki: nincs is ennél tökéletesebb alkalom arra, hogy megtámadja az angolokat. Jakab elindult seregével Anglia felé, és Floddennél várta az angolokat.

Catherine_aragonBár az angol sereg gyengének tűnhetett, a régensként uralkodó Katalin királynőnek nem volt szándékában ilyen kihívást válasz nélkül hagyni. Hadat szervezett, és szeptember 9-én megütköztek a skótokkal. Az angolok döntő győzelmet arattak, Jakab király meghalt. A boldog királyné elküldte a halott király véres köpenyét hadi trófeául férjének Franciaországba egy üzenettel: „Felséged láthatja, hogy betartom ígéretemet. Királyi köpönyeget küldök Önnek hadi lobogóul.”

A harcias király szerencsétlenségére a béke már küszöbön állt, akár akarta Henrik, akár nem. Az angol kincstár annyira kiürült, hogy egyszerűen nem tudták egyedül folytatni a háborút. Kénytelen volt békét kötni. A következő néhány évben Henrik új, potenciális szövetségesre lel, és új ellensége is támad. A francia trónra az ambiciózus I. Ferenc lépett, és V. Károlyt választották német-római császárrá (birodalmához került Spanyolország és Itália nagy része.) Wolsey pontosan tudta, mennyi pénzt nyel el a háborúskodás, ezért mindent megtett, hogy a béke fennmaradjon. 1518-ban sikerült tető alá hoznia a londoni egyezményt, a barátságot pedig 1520. június 7-én Flandriában kívánták megpecsételni. A tervek szerint Henrik és Ferenc egy hetet töltött volna ünnepléssel Aranybrokát Mezején (Camp du Drap d’Or), és elrendezték volna nézeteltéréseiket. A találkozó azonban nem a tervek szerint alakult.

Wolsey minden jó szándéka ellenére a baráti közeledés a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve. Mert Henrik egyáltalán nem akart békét, Ferencnek pedig nem volt szándékában leereszkedni az angol királyhoz. Henrik is, Ferenc is ambiciózus, makacs, büszke férfi volt; túlságosan hasonlítottak egymáshoz, hogy barátságuk tartós lehessen. Az első találkozó után a két király egy hétig kétkedett és vetélkedett. Hatalom és státuszfitogtatás folyt; az „aranybrokát” a rendkívül díszes sátrakra utal. Henrik elhatározta, hogy bemutatja, milyen fizikai erőben van, ezért részt vett a lovagi versenyekben, és Ferenc királynak ugyanez járt a fejében. Henrik kénytelen volt elviselni azt a megaláztatást, hogy birkózásban alulmaradt a francia királlyal szemben. Nem meglepő, hogy ennek a találkozónak még nagyobb gyűlölködés lett a vége. Ezért Henrik inkább V. Károly felé fordította figyelmét.

Henriket az akadályozta Franciaország meghódításában és a francia trón elfoglalásában, hogy nem volt rá pénze

Henrik szövetsége a Habsburgokkal békeidőben is folytatódott; csak két házasság miatt voltak kisebb súrlódások közöttük. Legfontosabb közös vonásuk az volt, hogy mindketten gyűlölték Luther Mártont és a francia Ferenc királyt Az, hogy gyűlölte a francia királyt, egyben azt jelentette, hogy a háború elkerülhetetlen, és Henrik alig várta az alkalmat, hogy újabb támadást indíthasson. Amikor 1521-ben újra fellángoltak a harcok, Henrik kijelentette, hogy Anglia már a Német-római Birodalom szövetségese, és 1522-ben aláírták a windsori békét, hogy „a nagy vállalást” hivatalossá tegyék. Az adott helyzetben Henriknek nem voltak anyagi forrásai arra, hogy átfogó támadást indítson, és Pikárdiában egy hadjárat azért bukott el, mert nem volt megfelelő a kommunikáció, és legfőképpen a bizalom hiányzott. Henriket az akadályozta Franciaország meghódításában és a francia trón elfoglalásában, hogy nem volt rá pénze. Korábban anyagilag segített Ferdinándnak és Miksának, ám a két szövetségese gyakorlatilag az ő háta mögött békét kötött. Henrik attól félt, hogy Károly megismétli apja trükkjét, Károly pedig a maga részéről nem szerette volna Henriket a francia trónon látni. Egymás iránti bizalmatlanságuk egyre nőtt.

Nem a bizalom volt az egyetlen probléma. Megismétlődött az, ami 1513-ban lejátszódott. Henriknek állandó északi fenyegetettséggel kellett számolnia. Valahányszor hadjáratot indított francia földre, a skót erők támadással fenyegették, és kétfrontos harcra kényszerítették. Henrik dühöngött, de nem adta fel. 1523-ban újabb támadást indított a lázadó Bourbon herceg támogatására, de Károly nem küldött csapatokat, és az angolok kénytelenek voltak visszavonulni.

Kenyértörésre akkor került sor, amikor Károly 1525-ben a paviai csatában elfogatta Ferencet, és nem mutatott hajlandóságot arra, hogy hadizsákmányát megossza az angol királlyal. Henrik ekkor elhatározta, hogy itt az idő a teljes támadásra. Mivel egyáltalán nem volt elég pénzük, Henrik és Wolsey bíboros kitalálta, hogy a hiányzó összeget az alattvalóktól szedik be, ám ez a tervük olyan heves ellenállásba ütközött, hogy Henrik kénytelen volt elvetni a tervet, és nyilvánosan Wolsey-t hibáztatni.

A tiltakozás segített Henriknek felismerni, hogy ezúttal nem kapja meg, amit akart. Ferenc anyjával, Savoyai Lujzával aláírta a békeszerződést, és saját családja felé fordult.

Family_of_Henry_VIII,_an_Allegory_of_the_Tudor_Succession

VIII. Henrik a trónon családja körében, Edward, Mária és Erzsébet trónörökös gyermekeivel . Feltehetőleg Lucas de Heere műve – Karen Hearn, Dynasties, London: Tate, 1995

Nem meglepő, hogy Károly visszautasítása felbőszítette Henriket. A német-római császár egyre növekvő itáliai jelenléte arra késztette a riadt VII. Kelemen pápát, hogy létrehozza a Cognaci Ligát, amelyben Velence, Firenze és Franciaország egyesítette erőit Károly ellen. Henrik ebben a szövetségben nem volt benne, de felajánlotta, hogy anyagilag segíti őket. A Ferenccel 1527. április 30-án kötött westminsteri egyezmény azt is mutatja, hogy gondolatai máshol jártak.

Bár nagyon örült, hogy végre megkaphatta a királynét, akire vágyott, Henrik rájött, hogy az ellene egyesült Európa nagy veszélyt jelent

Anne_boleynHenrik ekkor már nagyon szerette volna elhagyni Katalint, hogy feleségül vehesse Boleyn Annát. Nem akart elválni, inkább azt szerette volna bizonyítani, hogy eleve törvénytelen volt feleségül vennie bátyja özvegyét. Ezzel akarta megnyugtatni jó katolikus lelkiismeretét, de ez szembeállította V. Károllyal, akit felháborított a nagynénje, Katalin ellen felhozott vád. Mindazonáltal a körülmények nem kedveztek Henriknek. Károly a szövetség előrenyomulását megtorlandó, megtámadta Rómát, foglyul ejtette VII. Kelemen pápát. Kelemen pápa decemberben kiszabadult, de a német-római császárnak nem állt érdekében tárgyalni a szövetséggel. Károly megint keresztülhúzta Henrik számításait, ezért Henrik januárban hadat üzent a német-római császárnak. Ám Anglia anyagi forrásai csak arra voltak elegendőek, hogy hadat üzenjen; nem valószínű, hogy Károly nagyon nehezményezte a hadüzenetet. Európában a helyzet 1529-ben, a cambrai egyezménnyel oldódtak meg. Ám Henrik eltökéltsége, hogy véget vessen házasságának, régi szövetségeseit is ellene fordította. Ferenc felajánlotta, hogy közbenjár ügyében az új Kelemen pápánál, de inkább azzal törődött, hogy megerősítse saját szövetségét a Szentszékkel. Boleyn Anna terhessége arra kényszerítette Henriket, hogy döntő lépésre szánja el magát. Katalinnal való házasságát Thomas Cranmer érvénytelenítette 1533-ban. Az angol udvar az Annával kötött titkos házasságát már érvényesnek tekintette. Végül elismerték Henriket az anglikán egyház fejének, és eltörölték a Rómához való folyamodás jogát. Anglia így már nem volt katolikus ország, és a pápának nem volt többé befolyása a király felett.

Bár nagyon örült, hogy végre megkaphatta az új királynét, akire vágyott, Henrik ráébredt, hogy az ellene egyesült Európa nagy veszélyt jelent. Igyekezett kihasználni a Károly és Ferenc közötti gyakori viszályokat, de 1538-ban a pápa kiadta a kiközösítési bullát Henrik ellen, és kijelentette: a Vatikán támogat bárkit, aki megfosztja trónjától az angol királyt, akinek halála felett Isten is szemet hunyna. Henrik szerencséjére azonban Károly éppen az Ottomán Birodalom elleni küzdelemmel volt elfoglalva, és ha Ferenc tervezett is támadást Anglia ellen, nem volt szándékában azt egyedül megtenni. Henrik pontosan tudta, a Ferenc és Károly közötti nézeteltérések kizárják, hogy sokáig szövetségesek maradjanak. Csak türelmesnek kell lennie. Végül 1542-ben hadat üzentek neki, és Henrik visszatérhetett a csatatérre.

Hans_Holbein_d._J._048Ekkorra Henrik már elhízott, beteges ember volt, és vad dühkitöréseitől szenvedett a környezete. A háború adott célt az életének, és Henrik hamarosan újra szövetségese lett V. Károly német-római császárnak. Korábbi nézeteltéréseik ellenére már nem volt személyes ok, amiért Henrik és Károly ne újíthatta volna meg szövetségét. Aragóniai Katalin meghalt, és azzal, hogy Boleyn Annát kivégeztette, Henrik jóvátette a Károllyal szembeni sértést. A La Manche csatorna másik oldalán Ferenc nem ült tétlenül, és tudta, hogyan kell lekötni Henrik erőit.

Skócia folyamatosan kellemetlenkedett Henriknek, valahányszor franciaországi hadjáratot tervezett, ilyenkor Anglia északról támadást kapott. Henrik azt remélte, V. Jakab mérsékeltebb szövetséges lesz, mint elődje, és vele tart a Rómától való elszakadásban, ezért nagyon feldühítette, amikor ez nem így alakult. Miután 1541-ben Jakab nem jelent meg a yorki diplomáciai tárgyalásokon, nyílt angol-skót konfliktus tört ki. Az 1542-es Haddon Rig-i csatában a skótok kisebb győzelmet arattak, majd a két hadsereg Solway Mossnál csapott össze. Brutálisan megismétlődött az, ami Foddennél történt: a skót hadsereg megalázó vereséget szenvedett. V. Jakab a csata után két héttel meghalt, és Henrik, aki ismét döntő győzelemnek örvendhetett, újfent Franciaországra koncentrálhatott.

Henrik nem elégedett meg félmegoldásokkal, ezért két fronton támadta a franciákat. Anyagi erőforrásait a végsőkig kihasználva, csapatainak egy részét Norfolk hercegének vezetése alatt Montreuil, másik felét Suffolk herceggel Boulogne alá érkezett, hogy irányítsa az ostromot, amely júliustól szeptemberig tartott. A francia város elesett. Henrik fürdött a dicsőségben, ám öröme nem tartott sokáig. Ismét kénytelen volt figyelmét a skótok felé fordítani, mert lázadás tört ki. Brutális megtorlásra adott parancsot, amely évekig tartott, és a „durva udvarlás” nevet kapta.

A francia területek elfoglalásának terve összeomlott, amikor az európai szárazföldön Károly újra békét kötött, amelyből Anglia kimaradt. Ferencnek nem volt szándékában békét kötni Henrikkel; 1545 nyarára támadást tervezett Anglia ellen. A veszély nagyon is valóságos volt, ám Henrik szerencséjére a támadás nagy kudarcnak bizonyult, és Ferenc visszavonulásra kényszerült. A „sátorban kötött” béke hosszú évek háborúskodásának vetett véget, 1546-ban Henrik Angliája , Franciaország, Skócia és a Német-római Császárság békét kötött. A legyőzött és dühös Henrik a következő évben meghalt.

Milyen képet is mutat az utókornak VIII. Henrik mint katonai vezető? Vagy képtelen volt, vagy nem volt hajlandó kinőni ifjúságának romantikus hősi álmait: folyamatosan harcolt a maga és Anglia számára elképzelt dicsőségért. Franciaországot olyan angol birtoknak tekintette, amit előtte senki sem követelt, önmagát pedig olyan királynak gondolta, aki képes ezt a földet angol uralom alá hajtani. Egy gyerekkori álom vált felnőttkori rögeszméjévé. Mivel olyanokkal szövetkezett akiknek nem volt érdekük az ő álmait valóra váltani, és mivel igen hevesen reagált minden vélt vagy valós sérelemre, Henrik sok-sok évet töltött el eredménytelen háborúskodással..

Forrás: Királyok, hősök, vezérek (156-163. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3

2 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s