A csodaszarvas népei

Közzétette:

 

Kora középkori krónikáinkban időben és térben távol levő események kerülnek egymás mellé. Napjaink forráskritikai szellemű történetírása kihámozza a legendákból a reális tényeket. Csodaszarvas vezette el Menrót két hős fiát, Hunort és Magort a Meótisz ingoványaiba. Innen a geszták szerint Szkítiába vonultak.

csodaszarvasKezdjük a szkítákkal. A csodaszarvas népének tudták magukat. Krisztus előtt a 8. századtól uralmuk alá hajtották a Fekete-tengertôl északra elterülő pusztákat. Makkay János régész egy nemrég megjelent írásában bírálja a Magyarok krónikája című terjedelmes, több mint 800 oldalas millecentenáriumi kötetet. Több pontatlanságot, alig 35 oldalon tíz hibát talált. Mert például a szkíták (szittyák) soha nem éltek Közép-Ázsiában, így onnan nem is vándorolhattak be Európába. Az a régi adat, amelyet így "átgondolt" a kiadvány szerkesztője, arról beszél, hogy a szkíták a Kura és Arax folyókon átkelve érkeztek. Nos, ez a két folyó nem a Káspi-tengertől keletre, hanem a Kaukázustól délre található.

A magyar középkor krónikáiban vissza-visszatér a szkíta rokonság tudata. Anonymus szerint: "A szittya nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. Tudniillik Dariust, a perzsák királyát csúfosan megkergették." És az rettegve futott Perzsiába vissza. A történeti szakirodalom többnyire úgy tudja, hogy ezeket az ismereteket krónikaíróink nyugati forrásokból vették át. Mi ebben kételkedünk, a magyaroknál erősen élhetett egyfajta szittya származástudat. Ezt tükrözi Anonymus, Kézai Simon és a Képes Krónika is.

VII. Konstantin császár, a Bíborbanszületett, aki 912-959 között ült Bizánc trónján, A birodalom kormányzása című művében foglalkozik a magyarokkal (türkökkel). Értesüléseit Bulcsútól és Tormás hercegtôl szerezte, ez utóbbi a honszerző Árpád dédunokája volt. A császárt úgy tájékoztatták, hogy egykor, nagyon régen a magyarokat szavartü aszfalünak (rendíthetetlen szvárdoknak) nevezték. Anonymus Gesta Hungaroruma is megemlékezik egy bizonyos Zuardról (Szuvard), aki egy sereggel Görögországba távozott. Persze az a Görögország nem a mai Görögország, hanem a Kura folyó partján, a Kaukázus vidékén lévő terület. Váczi Péter szerint eleink betagolódtak a szavírok (sávardik) törzsszövetségébe. A Kaukázus keleti végénél a Derbendi-kapu védelmét bízták rájuk. A Kárpát-medencei magyarokkal a honfoglalás után, a 10. század derekán is tartottak kapcsolatot. (Két lemaradt töredék magyarság is élt itt, a Kaukázusban.) Idetartott Ottó domokos barát, talált is útközben Alánföldön valakiket, akikkel magyarul beszélt, de a keleten maradt magyar törzsekhez nem jutott el. Iulianus barát is erre indult, majd Baskíriában talált rá az őshazára, Magna Hungariára. Az azonban – Váczi Péter szerint- ott, a Volga mentén csak egy újabb állomás, miután a magyarok a kazár kaganátus (nagyhatalmú pusztai törzsszövetség) felsőbbségét lerázták, és a magyarság "magával ragadva a kabarok java részét, a Don-Volga közti átjárón északra távozott, mégpedig az eszkil-bolgárok dél felőli szomszédságába, ahol egy «magyar« nevű nép jelenlétét tanúsítják a mohamedán geográfusok." A kabaroknak is három törzse volt. A források elég szűkszavúak velük kapcsolatban.

Honnan hová vándoroltak? Horváth Izabella szerint (lásd az 1990-es finnugor kongresszus előadásait): "A népességek állandóan dél és kelet felől vonultak észak felé, és nem fordítva, mint ahogyan nyelvészeti következtetések alapján feltételezhették." A magyar, avar, hun, szkíta régészeti anyag igen nagy számú megegyezést mutat a kutatónő vélekedése szerint. A ragadozó madár, a turul (griff) a felsőbbrendű isteni származásra utal eleink népművészetében, a puszták fiainál. A "turul az ősapa és a szarvas az ősanya". Horváth Izabella szerint a szarvas is táltos állat, de mellette még a medve, a ló és nyilván a sas. A magyar népművészet vissza-visszatérô eleme az életfa, az életfán találhatók a meg nem született lelkek madáralakban. Ennek a világfának a védelme a fejedelem kötelessége, melyre őt ősei kiválasztották. A táltost (sámánt) is az ősök szellemei választják ki. Az ősmagyarok hite szerint a táltosság és a fejedelemség összeforrt, egy emberben összpontosult. A "sámán lelke" különböző állatalakokat tud ölteni. Ilyen alakokban viaskodik más táltosokkal révületei alkalmával.

Emese álma, a Csodaszarvas-monda, a ragadozó madár, a turul, Fehérló fia, Griff stb. mind egy-egy szelleme a csodálatos égi karizmának, az isteni kiválasztottságnak. Az Árpád-ház egy ilyen család volt a magyarok hite szerint, amelynek a nép, ha boldogulni akart, engedelmességgel tartozott. Abból a turulnemzetségből származtak, amely hosszú ideig uralta Eurázsia sztyeppe övezetét, és más népeknek is származtak innen fejedelmei. E hitvilág tartotta meg eleinket.

A néprajz egyre komolyabb eredményeket mutat fel a magyar eredetkutatás terén. Az előbb látott meseszerű táltos állatok mellett figyelmet érdemelnek a növényi motívumok. Egyik legkedveltebb növénye népművészetünknek a tulipán. Jelen van nem csak a magyaroknál, de a szkítáknál is. A megújuló élet virága a koronázási paláston is megtalálható. Őshazája Belső-Ázsiában van. A növény egyik ősi élôhelye (micsoda "véletlen"!) a Kura és Arax folyók vidékén van, amint láttuk, ott szkíták és magyarok jártak. Eleinte olyan területen laktak, tanyáztak, ahol a növény vadvirágként fordult elő és ahol mélyen beivódhatott népművészetünk formavilágába. Ezen motívumkincs, díszítőművészetünk hagyományvilága nem annyira a finnugorokkal való, mint inkább a szkíta, hun, türk, onogur, avar, magyar műveltségbeli rokonságra utal. Népdalaink is efelé a világ felé vezetnek el bennünket, mutatnak rokonságot.

Végezetül idéznénk Szelestey László neves néprajzkutatót: "Mintegy búvópatakként kerülnek felszínre a magyar népművészetben a mezopotámiai leleteken látható elemek, kompozíciók. A negatívban előtűnő fejek például rendszeresen föllelhetők az avar szíjvégeken. A szkíta leleteken látható állatviadalok szintúgy nyomon követhetők a magyar népművészetben, jóllehet ilyen gazdag variációkban, ilyen pregnánsan – sem a környéken, sem a távolabbi népművészetekben nem lelhetők fel. S mi ahelyett, hogy büszkék lennénk ebbéli leleteinkre, mind a mai napig nem írjuk le, nem adtuk ki őket, holott ezzel nemcsak a magunk kultúráját, hanem az emberiséget is megfosztjuk bizonyos fontos építő elemektől. A magyar kultúra távoli gyökereit csak globálisabb szemlélet, több tudományág együttes erőfeszítései tárhatják fel. A nyelvészet mellett az embertan, néprajz, népzene kutatásai hozhatnak előrelépést. Az egyes kultúrák a múltban sem fejlődtek teljesen elszigetelten. A pusztai népek hagyományait átvették más kultúrák fiai is. Nagyon sok értéket mi, magyarok hoztunk Európába. Ki tárja fel és ápolja ezeket, ha nem mi?"

Hodgyai Mátyás

Forrás: http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/1998/8en-04.htm

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s