Efraim Staub írásaiból …

 

Éjszakai vers

Az asztalon fehér papír.
Éjszaka van. Éjfélre jár,
Sápadtan dereng a lámpa-pír,
S a kis fehér lap versre vár.

Álmatlan éj ez is a sok közül
Lassan múló órák és percek
Egy vagyok én is a sok közül
Kinek tolla a szúval együtt perceg.

Meghitt álmos csöndje éjszakámnak
(zsarátnok fényű méla hangulat )
Gondolataim fel alá cikáznak
S követnek régen elmúlt hangokat.

Melódiákat, bűvös rímeket,
Tó befagyott jegén korcsolyák surranását,
Elsuttogott szelíd szerelmeket,
Volt naplementék bíborló varázsát,

És hosszú-hosszú csöndes éjszakákat
El-eltöprengve, míg száll a néma füst
Parázsló cigarettán. Ifjúi vágyat
Mely feneketlen volt, akár az üst

Hajamban őszen csillannak már a szálak
Tompán villannak föl a régi képek
Mégis szeretem még az éjszakákat,
Hogy múltamba vissza-visszanézzek.

Ne sírj Kedves

Dalol a Város. A dombon, a fenyvesek alatt virág nyílik, szarkaláb, kökörcsin. Kismadár énekét hallod. Dalol a Városról, mely volt valahol, de már nincsen sehol és nem is lesz talán, csak az én álmaimban élnek a girbe – gurba utcák, falakon a repkény, gázlámpák a sarkon, szökőkút a
téren. Este az öreg lámpagyújtogató karikázik a macskakövek között, hosszú bottal gyújt és olt, ez az élet és ez a halál. Az öreg lámpagyújtogató már nem is él. Nem is tudom miért beszélek róla. Ne sírj Kedves, ne sajnáld a régi időket, ne sajnáld a régi várost, helyette új nő, könnyeid harmatát betonba keverik, szemed fénye üvegportálon villan, minden fény, minden ragyogás, beton, acél, üveg ez az egész.
Nem dalol már a madár  az öreg hosszúszakállú manókról , kik éjszaka dús keblű lányokkal cicáztak, macska sem nyávog kémény tetejéről, hosszú farka nem csiklandozza a Holdat, nem nevet már a Hold sem azóta.
Ne sírj Kedves, nincs semmi bajom. Boldog vagyok, mert dús a te kebled, s érzem forró a karod,  ahogy átszorítasz s szétnyílik az ajkad. A könnyed, a könnyed ne peregjen.
Nézz ki az ablakon át az éjszakába, benevet ránk a Hold, nekünk nevet, árnyákot vet a falra, kéri a csókot, kéri a csókod, ne add neki, ne add neki. Ölelj át karjaiddal, feledtesd a kocka szobákat, csókold le szememről a könnyet, lecsókolom szemedről a könnyet. Nézz ki az ablakon, a Hajnal sír, könnye a pára, szalad a Hold is, küldi a Nap már, messzire küldi, álmot hinteni, alvót költeni, falusi ebek torkát rekeszteni. Szalad a Hold már, gurul az égen, felhő kíséri, kék a szegélye, kék a ruhája, kék már az ég is. A Nap beköszön, köszönj neki vissza, lásd Kedves a Nap, hogy így beköszönget, csókot küld a szemünkre. Ne sírj Kedves, a könnyeid már kiapadnak, bújj ölelésre, víg ölelésre, boldog a nászunk, szebb lesz az álmunk, ölelj át Kedves, szaporán csókolj, a szád ne remegjen, hunyd le szépen a szemed, ne láss, ne tudj, csak érezz, ne tudd, hogy hol vagy, ne sejtsd az időt sem, szállj fel az égbe, zuhanj ide hozzám újra repülni, újra dalolni új örömökről.
Ne kérdezd tőlem a régi időket, én se tudom már, senki sem tudja.
Meghalt már a vén – öreg ember , hosszú szakállú, jó mesemondó, ráncos a bőre, ősz a szakálla, senki se látta, nem láttam én sem, álmodtam én is, álmodtam álmot.
Szép öreg ember volt, jóságos, mély szeme szürke, ránc karikázta. Ölében foltos macska dorombolt, fekete foltos, azt simogatta, mesélt a régi időkről, a repkény szőtte házakról, beomló cserepekről. Parkok füvére senki sem lépett, dalolt a pacsirta – szép a madárdal – már sose hallom, voltak ott berkek, jó illatú berkek, szalmakalapban, girardi-kalapban lányok után szaladtak az ifjak, könyörögni a csókért, hogy kézre lehelve a csókot megdobbanjon a szívük. És pengett a gitár is, szép a gitárdal, bús a gitárdal, néha mandolin pergett halkan forró szerenádra, vagy cigány muzsikált a Kedves háza előtt, kigyúlt a fény, halovány gyertyafény, de mégis milyen fényesen lobogott a szívekben, boldog volt aki látta, boldog volt aki adta, boldog volt aki kapta.
Milyen bolond is vagyok én, hogy sírom a szót a régi időkről, hisz nem is éltem, csak kitaláltam, vagy az ősz öreg ember mesélte egyszer álmomban a kerti padon. Talán nem is élt az ősz öreg ember, senki sem látta, senki sem tudja, nem tudom én sem, csak kitaláltam, álmodtam álmot. Ne sírj Kedves, megcsalnak az álmok, nem vagyok én sem, álmodsz csak rólam, nem vagy te sem már, álmodom rólad. Nem is vagyunk tán, csak az ősz öreg ember álmodik álmot, cirógat macskát, hosszú szakállán szövi a sorsot.
Ne sírj Kedves, hunyd le a szemed hát, álmodjál álmot, álmodjál rólam, álmodok rólad, az ősz öreg ember is lásd aluszik már, a macska is alszik.

2002.

 

Forrás:verslista.hu