A Kalangya és köre

Csuka Zoltán, aki a húszas években s a harmincas évek elején a jugoszláviai magyar irodalom fáradhatatlan szervezője, legfőbb mozgató ereje volt, 1928-ban meghívta Szenteleky Kornélt, vállalja a Képes Vasárnap című hetilap irodalmi mellékletének, a Vajdasági Írásnak a szerkesztését. Nemsokára önállósult a Vajdasági Írás – ez volt az első vajdasági, illetve jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat, melyet Szenteleky szerkesztett; itt egyesült Csukának, a szervezőnek, és Szentelekynek, a szellemi irányítónak a rátermettsége és ereje; itt vonult fel először a jugoszláviai-magyar írók színe-java, amely később a Kalangya című folyóirat törzsgárdáját alkotta.

A folyóirat először kéthetenként, 48 oldalon jelent meg, később önállósult, 1929-ben azonban, mint Csuka Zoltán írja Szenteleky Kornél irodalmi levelezésének előszavában, “a lapelkobzások anyagi kárának súlya alatt összeroppant”.

Hiába volt hát annyi lelkesedés Szentelekyben, hiába levelezett az írókkal, hiába utazott, buzdított, tervezett és szervezett, tanított, irányított, az aka-{905.}dályokat nem tudta leküzdeni, a munkatársak egy része elpártolt tőle, s a folyóirat 1929 őszén megszűnt.

Egy év múlva a Novi Sadon megjelenő Reggeli Újság című napilap irodalmi mellékletet indít A Mi Irodalmunk címmel. Kéthetenként jelent meg, Szenteleky Kornél szerkesztette. Elindításában nagy szerepe volt Csuka Zoltánnak, aki ekkor a Reggeli Újságnál dolgozott. A Reggeli Újság 1931-ben A Mi Irodalmunk Almanachja címmel kiadta a “Jugoszláviai magyar írók írásai”-t, ahogy a kötet alcíme mondja. Helyet kaptak itt mindazok, akik abban az időben jelentettek valamit a vajdasági magyar irodalomban.

A mellékletnek is voltak nehézségei, akárcsak a Vajdasági Írásnak, elkobozták a Reggeli Újságot, s benne az A Mi Irodalmunkat. ,.A posta majdnem minden külföldi nyomdaterméket megsemmisít – írta 1930-ban egy levelében Szenteleky. – Az állapotok nálunk a magyar szó és a szabad gondolat tekintetében szinte napról napra rosszabbodnak.” A szerkesztőnek örökké félnie kellett az ügyészségtől, s vigyáznia a közölt írások hangjára.

1932-ben újabb lehetőség nyílik. A Reggeli Újság hajlandó lenne kiadni egy folyóiratot: egy újvidéki magyar orvos személyében ugyanis mecénása akadt az irodalomnak. Az alkalmat ki kell használni, vallja Szenteleky. Így vetik meg a Kalangya alapjait. A folyóirat 1932-ben indult, Szenteleky Kornél szerkesztésében. Csuka Zoltán társszerkesztő volt. A folyóirat jelszava: Gyújtsd a termést kalangyába! Szenteleky, akit ekkor már a jugoszláviai magyar írók, egész csekély kivétellel, a vezérüknek tartanak, arra törekszik, hogy a folyóirat köré gyűjtse mindazokat, akik a magyar irodalom munkásai. A Kalangya nem lehetett csupán havonta megjelenő folyóirat: mozgalomnak kellett lennie, a jugoszláviai magyar irodalmi élet szemléjének, gyülekezőhelyének és mozgatójának. A Kalangyáról írta Szenteleky, hogy “a Vajdasági Írás nyomdokán” indult, “de több hittel, megerősödött írótáborral és közönségünk egyre növekvő megértésével. Új tehetségek tűntek fel, és ezek a kötetlen fiatalok, akiket már nem feszélyeztek a tegnapi eszmények, friss lendületet adnak a fejlődésnek.”

Amikor a Kalangya indult, Szenteleky már nagyon beteg volt, mégis irányította a folyóiratot, levelezett, meglátogatta munkatársait, kéziratot kért tőlük, javította a beküldött írásokat, a nyomdával, a folyóirat tipográfiájával törődött, anyagi gondokkal birkózott.

A Mi Irodalmunk az új folyóirat megjelenésével veszít jelentőségéből, háttérbe szorul, azokat az írásokat közli, amelyek a Kalangyából – főleg alacsonyabb színvonaluk miatt – kimaradtak. 1933-ban végleg meg is szűnt.

A Kalangya munkatársai között találjuk azokat az írókat, akik már régebben indultak, és a Vajdasági Írásnak, A Mi Irodalmunknak voltak a munkatársai. Így Borsodi Lajost, a bánáti novellistát (a második világháború idején a németek ölték meg), Gergely Boriskát, Törökkanizsáról (szintén prózai művekkel szerepelt), Kiss Vilmost (Magister), a prózaírót, aki maga is szerkesztett egy hetilapot (Hétről-hétre). Utóbbiak is a fasizmus áldozatai lettek. Sokat szerepelt Kristály István; főként a vajdasági életből merítette elbeszéléseinek témáit. A költők közül megemlíthetjük Fekete Lajost, Berényi Jánost és a tehetséges Sziráky Dénes Sándort (Minden új a nap alatt címmel jelent meg verskötete, szintén a fasizmusnak esett áldozatul). Szenteleky szerkesztésének idején ezeken kívül egy egész sor új név tűnt föl a Kalangya {906.} lapjain: Herceg János, Dudás Kálmán, Börcsök Erzsébet (A végtelen fal című regényében bizonyos nemzetiségi problémákkal foglalkozott, és sikert aratott vele, a második világháború után Emberek a Karas mellől címmel jelent meg elbeszéléskötete), Adorján András költő (a fasiszták ölték meg), Aranyady György, Bencz Boldizsár és mások.

Említésre méltó a Kalangya Pen-száma. 1933-ban Dubrovnikban tartotta kongresszusát a Pen-klub. Ebből az alkalomból a Kalangya Pen-számot adott ki, melyben Szenteleky Kornél öt nyelven köszöntötte a kongresszus résztvevőit. A couleur locale-t hirdető Szentelekyben itt felülkerekedett a humanista és européer, aki az irodalom egyetemességét tartja végső céljának.

Szentelekynek, midőn a sajátos színezetű és hangú vajdasági magyar irodalom megteremtésén fáradozott, más akadályokon kívül meg kellett küzdenie a Napló című szabadkai lap embereivel.

Szentelekyt az egyre terebélyesedő, erősödő irodalmi élet arra is ösztönzi, hogy megindítsa a szervezett könyvkiadást. Addig ugyanis a jugoszláviai magyar írók csaknem kizárólag saját kiadásúkban jelentették meg műveiket, néhány könyvet adott ki a Minerva, a Reggeli Újság, az Uránia, esetleg más, vidéki nyomda. Ennek a tervének a megvalósításában nagy segítségére volt Szentelekynek Kende Ferenc. 1933-ban, tehát Szenteleky halálának évében, két sorozat is indult: a Kalangya Könyvtár és a Jugoszláviai Magyar Könyvtár. Ezekben elsősorban a jugoszláviai magyar írók művei jelentek meg (Farkas Geiza: A fejnélküli ember, regény; Börcsök Erzsébet: A végtelen fal, regény; Gergely Boriska: Nagyokról – kicsinyeknek, mesék; Arányi Jenő: A szentendrei bíró, regény; Radó Imre: Áram, dráma és elbeszélések; Havas Károly: Az idők mélyén, regény; Szirmai Károly: Ködben, novellák stb.). De kiadták jugoszláv író művét is: Jovan Dučić útirajzait Álmok városa címmel, Debreczeni József fordításában. A Jugoszláviai Magyar Könyvtárban jelent meg Szenteleky Kornél válogatásában az Akácok alatt című kétkötetes novella-gyűjtemény, melyben helyet kaptak a kiemelkedő jugoszláviai magyar elbeszélők: Borsodi Lajos, Börcsök Erzsébet, Cziráky Imre, Darvas Gábor (Mindent meggondoltam és mindent megfontoltam című regénye, amely az első világháborúban küzdő magyar bakákról szól, nagy sikert aratott), Farkas Geiza, Gergely Boriska, Herceg János, Kende Ferenc, Kisbéry János, Kristály István, Markovits (Majtényi) Mihály, Munk Artúr, (akinek Hinterland című regénye könyvsiker volt annak idején), Polácsi János, Szenteleky és mások. Az antológia előszavában Szenteleky irodalmi nézeteiről vallott. A sorozatok Szenteleky halála után megszűntek.

A Kalangya szerkesztését Szenteleky halála után régi munkatársa és barátja, Szirmai Károly vette át. Mellette – egymást felváltva vagy egyszerre Radó Imre, Kende Ferenc, Herceg János, dr. Draskóczy Ede a folyóirat felelős, illetve társszerkesztői.

Szirmai egyik fő szerkesztői elve a Kalangya kisebbségi jellegének állandó hangsúlyozása, a kisebbségi öntudat ápolása volt. Olyan cikkeket, tanulmányokat íratott s jelentetett meg, amelyek a kisebbségi sorsból eredő problémákkal foglalkoztak. Neki is vigyáznia kellett – akárcsak Szentelekynek –, hogy az írások fenn ne akadjanak az ügyészség rostáján. Ebben az időben több magyarországi és erdélyi magyar író műveit is közli a Kalangya. Németh László néhány önéletrajzi jellegű munkáját és drámáját először itt adta közre {907.} Ekkor lett munkatársa a Kalangyának a magyarországi folyóiratokból már ismert Kázmér Ernő. Színvonalas irodalmi szemléjében, melyet a Kalangya ekkor rendszeresen közölt, kitekintést nyújtott a magyar és az európai irodalomra.

1936 végén anyagi nehézségek miatt a Kalangya megszűnt. 1937 tavaszán újra pénzhez jutnak az írók, ismét megjelenhet a folyóirat. Szerkesztője ekkor Szirmai Károly, dr. Draskóczy Ede, Radó Imre. Különös gondot fordítanak a folyóirat színvonalára. Mind több az európai meg egyetemes vonatkozásokban gazdag cikk, a szerkesztők igyekezete arra irányul, hogy tágítsák a folyóirat – s egyben az olvasók – látóhatárát. Emellett állandóan megjelennek a kisebbségi problematikájú írások is.

Mindinkább hangot kap az új generáció. A Kalangya oszlopai lesznek a fiatalok: Herceg János, Dudás Kálmán, Majtényi Mihály, Berényi János, a Kosztolányi felfedezte Kisbéry János és mások.

1940 őszén külső nyomásra elkerül a folyóirat éléről Radó Imre, s Kázmér Ernő irodalmi szemléje is elmarad. (Kázmér is a fasizmus áldozata lett.) A jobboldali körök befolyása növekedett bizonyos mértékben, de sohasem hatottak döntően, nem volt kezükben az irányítás, habár néhányszor megkísérelték magukhoz ragadni a vezetést. Az idő persze nyomot hagyott a folyóiraton.

1941 áprilisában, amikor a honvédség bevonult Bácskába, a Kalangya megszűnt. Később az itt élő írók szükségét érezték egy folyóiratnak. Újra megindul hát a Kalangya, ezúttal Herceg János szerkesztésében. Megalakul a Szenteleky Irodalmi Társaság, melybe a bácskai írók tömörülnek. A Társaság célja a helyi irodalmi hagyományok ápolása, a vajdasági irodalom felvirágoztatása. A Kalangya ezekben az években is a vajdasági magyar írók szolgálatában állt, de háború előtti színvonalát nem tudta megtartani. 1944 őszén szűnt meg végleg.

A Kalangya igen jelentős szerepet játszott a jugoszláviai magyar irodalom életében, mind Szenteleky szerkesztése alatt, mind pedig később. A legszínvonalasabb jugoszláviai magyar folyóirat volt, maga köré gyűjtötte a vajdasági írók javát. A két háború között az egyetemes magyar irodalomnak is tényezője volt. Szerkesztői mindig gondot fordítottak a fiatal írók támogatására, a tehetséges fiatalok nevelésére. Mostoha körülmények között, a Kalangya helyet adott minden irodalmi irányzatnak, s lapjain egyaránt közölte az idősebb és az ifjú nemzedékhez tartozó írók műveit. Előfizetője, olvasója ugyan kevés volt, mégis jelentős tényezője lehetett az irodalmi életnek, mi több: kialakítója, irányítója is.

Egy egész korszakot jelent a Kalangya a jugoszláviai magyar irodalomban, olyan korszakot, melynek eredményei voltaképpen csak az ötvenes évek után mutatkoztak meg teljesen. Több mint egy évtizedig jelent meg a Kalangya, s ez alatt az idő alatt szüntelenül ápolta a kapcsolatokat a jugoszláv irodalommal. Ennek kezdeményezője maga Szenteleky volt, aki 1933-ban ezt írta: “A jugoszláviai magyar írók nemes kötelességüknek, külön elhivatottságuknak érezték, hogy hidat verjenek a magyar és délszláv kultúra közé”, s biztosította a Vajdasági Írásnak, később pedig a Kalangyának a jugoszláv írók közreműködését, és maga is fordított. A folyóiratok főmunkatársai között mindig szerepeltek jugoszláv írók, főleg a vajdaságiak (Mladen Les-{908.}kovac, Tódor Manojlović, Žarko Vasiljević és mások). Szirmai Károly szerkesztőségének idején a Kalangya kiadta szerb fordításban Madách művét, Az ember tragédiáját.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár