1848. március 16 – A nemzetőrség szervezése
A nemzetőrség egyik fontos feladata “a közbátorság fölötti őrködés” Pesten már a 12 Pont az 5. pontban a „nemzeti őrsereget”
Séta a kultúra ösvényein
A nemzetőrség egyik fontos feladata “a közbátorság fölötti őrködés” Pesten már a 12 Pont az 5. pontban a „nemzeti őrsereget”
1872. február 27. Közismert, hogy a céhrendszer zártsága, monopolisztikus jellege már a XVIII. században is, de különösen a
A francia király uralkodása 36 éve alatt kiérdemelte a „Bölcs” jelzőt. II. (Jó) János francia király és Luxemburgi
január 19. A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja hivatalos magyar állami emléknap, melynek létesítéséről 2012-ben hozott határozatot az Országgyűlés.
1944. december 21. Miután az ország keleti területein már véget ért a háború, 1944. december 21-én megalakult az
1944. november 4-én felrobbantották a Margit hidat Ez volt a híd első robbantása, amelyet egy második követett alig
“A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen, a magyar reformkor egyik
1961. október 30-án robbantották fel a Cár-bombát Minden idők legnagyobb hidrogénbomba-kísérletét hajtották végre. 1961. július 10-én Nyikita Szergejevics Hruscsov
Lev Tolsztoj a Háború és béke című regényében írja le a csatát. “Kutuzov és Napoleon, mikor a borodinoi
1526. augusztus 29. Miután 1521-ben török kézre került Nándorfehérvár, megnyílt az út Magyarország belsejébe. 1526 tavaszán indult el