1963-ban két munkatársával megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.
Az angol fiziológus és biofizikus 1963-ban Andrew Fielding Huxley és John Eccles élettantudósokkal megosztva megkapta az orvosi-élettani Nobel-díjat „az egyedi idegrostok ingerületeinek továbbításáért
felelős kémiai folyamatok felfedezéséért”.
A Hodgkin-kórt (vagy Hodgkin-limfóma), a főleg nyirokcsomókat érintő daganatos megbetegedést azonban nem róla, hanem egy 19. századi angol patológusról, Thomas Hodgkinról nevezték el. (ő volt az első, aki leírta a kór jellemzőit).
Alan Hogdkin és Huxley „a tintahal viszonylag nagy idegsejtjein kísérletezett, s bebizonyították az idegi ingerületvezetés ionelméletét, vagyis azt, hogy az idegimpulzusokat a nátrium- és káliumionok mozgása hozza létre. Ezek az ionmozgások az idegrostot körülvevő sejtmembránon keresztül történnek.
Megállapították, hogy nyugalomban a sejtmembrán áteresztőképessége sokkal kisebb a nátrium-, mint a káliumionok számára, ez azonban az ingerület során megváltozik, s a nátriumionok számára az áteresztőképesség kb. ötszázszorosára nő. […] A nátriumáramlás millszekundumok alatt zajlik le, ezután a sejtmembrán a káliumionok számára válik áteresztővé.
A sejt tehát néhány millszekundum után már egy újabb idegingerület átvitelére válik képessé.” Vizsgálataikat, kísérleteiket 1951-ben az ausztráliai egyetemen folytatták John Ecclesszel együtt. „Ezek a kísérletek lehetővé tették ennek az alapvető idegműködésnek a megértését.”
