A kommunizmus áldozatainak emléknapja

 

 

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van

nemcsak a puskacsőben,

nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,

nemcsak az éjszakában

kiáltó őr szavában,

ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten

lobogó vádbeszédben,

beismerésben,

rabok fal morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös

ítéletében: bűnös!

ott zsarnokság van

nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz”-ban,

„tűz”-ben, a dobolásban,

s abban, ahogy a hullát

gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon

félignyílt ajtón

ijedten

besuttogott hirekben,

a száj elé hulltan

pisszt jelző ujjban,

ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban

s e rácsban már szótlan

vergődő jajsikolyban,

a csöndet

növelő néma könnyek

zuhatagában,

kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van

nemcsak a talpraálltan

harsogott éljenekben,

hurráhkban, énekekben,

hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van

nemcsak az ernyedetlen

tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,

éppoly hazug-harsányan

zengő szoborkövekben,

színekben, képteremben,

külön minden keretben,

már az ecsetben;

nemcsak az éjben halkan

sikló gépkocsizajban

s abban,

megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van

jelenvalóan

mindenekben,

ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van

az óvodákban,

az apai tanácsban,

az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek

idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,

nemcsak a könyvsorokban

szögesdrótnál jobban

butító szólamokban;

az ott van

a búcsúcsókban,

ahogy így szól a hitves:

mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan

ismételt hogy-vagy-okban,

a hirtelen puhábban

szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak

szerelmed arca megfagy,

mert ott van

a légyottban,

nemcsak a vallatásban,

ott van a vallomásban,

az édes szó-mámorban,

mint légy a borban,

mert álmaidban

sem vagy magadban,

ott van a nászi ágyban,

előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,

mi egyszer már övé lett;

vele hevertél,

ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,

az van az orrban, szájban,

hidegben és homályban,

szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,

s bedől a dögszag,

mintha a házban

valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,

ő, a zsarnokság kérdez,

képzeletedben

se vagy független,

fönt a Tejút is már más:

határsáv, hol fény pásztáz,

aknamező; a csillag:

kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:

egyetlen munkatábor;

mert zsarnokság szól

lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,

a prédikációból,

templom, parlament, kínpad:

megannyi színpad;

húnyod-nyitod a pillád,

mind az tekint rád;

mint a betegség,

veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,

rab vagy, rab, erre kattog;

hegyen és tenger mellett

be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van

minden váratlan

zörejben, fényben,

a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,

e bilincs-unalomban,

a zápor zuhogásban,

ez égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren

bezáró hóesésben;

az néz rád

kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,

ott van a holnapodban,

gondolatodban,

minden mozdulatodban;

mint víz a medret,

követed és teremted;

kémlelődsz ki e körből?

ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,

fogoly vagy, s egyben foglár;

dohányod zamatába,

ruháid anyagába,

beivódik, evődik

velődig;

eszmélnél, de eszme

csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,

mit ő eléd varázsolt,

s már körbe lángol

erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,

el nem tiportad;

s így rád is ő vigyáz már,

gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,

hús és kenyér mi,

mi szeretni, kívánni,

karod kitárni,

bilincseit a szolga

maga így gyártja s hordja;

ha eszel, őt növeszted,

gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,

mindenki szem a láncban;

belőled bűzlik, árad,

magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,

így járunk vaksötétben,

s feszengünk kamarában,

akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,

minden hiában,

a dal is, az ilyen hű,

akármilyen mű,

mert ott áll

eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.

1950

Irodalmi Újság, 1956. nov. 2.