Közzétette:
Ő komponálta a Faust-ot, a XIX. század egyik legsikeresebb operáját.
Charles Gounod (Saint-Cloud, Párizs, 1818. június 17. – Saint-Cloud, Párizs, 1893. október 18.)
Az alábbiakban a zeneszerzővel kapcsolatos anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak.
Emlékszem, nem sokkal azután találkoztam Gounod-val, hogy a Faust-ot bemutatták a Théâtre Lyrique-ben. Nagy meglepetésemre igen kétes értékű sikert aratott. A katonakórus és főleg a keringő sok tapsot, dícséretet kapott, hamar közkedvelt lett, de az opera igazi nagyságát csak lassan ismerték fel. Ezért mondtam neki:
– Hát nem különös, hogy az emberek a katonakórusért bolondulnak, amely – mint nyilván egyetért velem – nem a mű legértékesebb darabja?
– Ó, kedves Engelem, hát nem tudja, hogy az operák nem ember módra, fejjel előre, hanem lábbal előre születnek?!
Louis Engel, angol zenekritikus
Charles Hallé – Párizs vendégeként – délután a Salle Erard-ban adott zongorakoncertet. Este egy összejövetelen vett részt, ahol találkozott Gounod-val. A zeneszerző a kezét szorongatva hálásan megköszönte az élményt, eldúdolta a Beethoven-szonáta egyik egyik dallamát, és megjegyezte:
– Kedves barátom, senki más, egyedül ön képes ezt a futamot ilyen mesterien előadni.. Behunyt szemmel is megmondtam volna, hogy ez csak Hallé lehet.
Rögtön ezután Gounod felesége lépett hozzá, és elnézést kért, hogy korábban vállalt kötelezettség miatt sem ő, sem férje nem lehetett ott a koncerten.
Alighogy a férjem kitette a lábát, Gounod szabadjára engedte legádázabb dühét. Hiába próbáltam lecsillapítani. Átöleltem és hízelkedtem neki, de ő olyan durván elutasított, hogy az felért egy ütéssel.
– Ne nyúlj hozzám – ordította. Te bujtottad föl a férjed, hogy megbántson, sértegessen és megalázzon engem! Meghalok, de velem pusztul minden!
Rettegtem. Belém hasított a gondolat, hogy arra céloz, felgyújtja a lakást, és rajta tartottam a szemem, hátha a pillantásom féken tartja. Mint egy őrült a faliszekrényhez sietett, amelyben a Polyeutce partitúráját tartotta. Megragadta a kottát, és így kiáltott:
-Az első a Polyeucte lesz! Elégetem!
Az első rossz szóra el szokta égetni a kéziratait. Ez volt a legjobb módszere, hogy az akaratát rám kényszerítse.. Nem tudtam elviselni a látványt, hogy megsemmisíti, amit alkotott.
A kétségbeeséstől felbátorodva teljes súlyommal rávetettem magam, ledöntöttem és fölé hengeredtem. Dulakodtunk a kottáért. Kitéptem a kezéből, majd a díványra dobtam. Aztán elhagyott az erőm, és sírva fakadtam:
– Öreg barátom, régi kincsem! Miért vagy ilyen komisz velem? Hát nem látod, hogy megölsz vele? Túl sokat szenvedtem már, nem bírok többet. Minden lehetőt elkövetek, hogy megkíméljelek a haszontalan szenvedéstől, a haszontalan munkától. Hiába.
Gounod-nak jót tett a küzdelem, mert megnyugodott. Hál’ istennek megmenekült a Polyeucte partitúrája.
Georgina Weldon (1837-1914), Gounod szállásadója és szeretője Londonban, ahová a francia-porosz háború elől menekült
Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse (169-171. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9
Lighthouse 