Artur Schnabel

1882. IV. 17. Lipník, † 1951. VIII.15. Morschach (Schwyz, Switzerland):osztrák zongoraművész és zeneszerző.

Theodor Leschetizkynél tanult Bécsben. 1925-33 a berlini Állami Akadémián tanított, ahol mesterkurzusai óriási elismerést hoztak számára. Úttörő szerepe volt az akkoriban mellőzött Schubert-szonáták és Beethoven-művek népszerűsítésében. 1939 után New Yorkban élt, később visszatért Európába. Különösen jelentős volt mint Beethoven, Schubert és Brahms műveinek előadója. Zeneszerzőként szélsőséges, túlérzékeny irányt képviselt. Néhány művében Schönberg hatására egészen az atonalitásig eljut. Művei: Szimfónia (1940; Zongoraverseny; Zongorás kvintett (1916); Vonósnégyesek; Hegedűszonáta (1935); 1-1 szólószonáta hegedűre, gordonkára.

Forrás: Brockhaus Riemann – Zenei Lexikon (III. kötet 312. oldal) Zeneműkiadó Vállalat Budapest, 1983 ISBN 963 330 572 2

Artur Schnabel

(1882-1951)

Osztrák zongorista és nagyra becsült zenepedagógus.

Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak művészről.

Los Angelesben Klempererrel próbálta Beethoven egyik zongoraversenyét, és a billentyűk mellől a saját tempóit kezdte mutogatni a zenekarnak. Amint a karmester észrevette, mit csinál, megállította a próbát.

Schnabel – mutatott magára –, itt van a karmester!

– Tudom – felelte amaz –, itt meg a szólista. – De hol van Beethoven?

1933-ban, Brahms születésének századik évfordulója tiszteletére Hindemith, Schnabel, Hubermann és Pjatigorszkij koncertsorozatot készült adni a műveiből, de nem tudtak megegyezni a fellépti díj elosztásában.

– Bízzuk a felkérőre! – mondta Hubermann, remélve, hogy számára ez a kedvezőbb.

Schnabel nem értett egyet, és heves vitába bonyolódtak. Végül Schnabel ezt javasolta:

– Harmincöt részre fogjuk osztani a gázsinkat.

– Miért pont harmincötre? – kérdezték a többiek.

– Egyszerű – válaszolta Schnabel – Három zongoratriót, három vonósnégyest, három hegedűszonátát, két brácsaszonátát és két csellószonátát játszunk. Ez összesen harmincöt tétel. Ebből zongorára 13 harmincötöd, a hegedűre 9/35, a csellóra 8/35, a brácsára 5/35 esik.

Még Hindemith is, akinek a legkevesebb jutott, elismerte a mgoldás salamoni bölcsességét.

-Még jó, hogy Shnabel ötletessége nem ment odáig, hogy a hangjegyeket is összeszámolja – tűnődött Pjatigorszkij. – Úgy sokkal rosszabbul jártam volna.

Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse (308. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9