Antonio Salieri

 

 

Antonio Salieri (Legnago, 1750. augusztus 18. – Bécs, 1825. május 7.), olasz zeneszerző. A velencei San Marcoban kezdte zenei tanulmányait. Florian Gassmann bécsi karmester fedezte fel Salieri zenei tehetségét, magával vitte Bécsbe, ahol zeneszerzésre oktatta, gondoskodott általános képzéséről, és bevezette az udvarnál. 1770-ben Salieri sikert aratott első vígoperájával, a Le donne letterattéval. Gassmann halála (1774) után udvari zeneszerzővé és a bécsi olasz opera karmesterévé nevezték ki. 1778-80 Itáliában tartózkodott. A milánói Scala megnyitására írta Europa riconsiuata (1778) című operáját. Visszatérve a nagy tekintélynek örvendő Gluckkal vette fel a kapcsolatot, aki átadta neki megzenésítésre Calzabigi Les Danaides című szövegkönyvét; az operát 1784-ben Gluck és Salieri szerzeményeként mutatták be Párizsban. Párizs számára írta még Les Horaces (1786) és Tarare (1787) című operáit. Az utóbbi L. Da Ponte átdolgozásában Axur Re d’Ormus címen nagy sikert aratott Bécsben 1788-ban. 1788-ban a császári udvar karmester lett, de már 1790-ben visszalépett a vezényléstől. Ettől kezdve már csak az udvari énekkar karmestereként és operaszerzőként működött. 1795-1818 a Tonkünstler -Societät hangversenyeit, 1813-25 a Gesellschaft der Musikfreunde kórusát vezette. 1813-ban tagja volt a konzervatórium alapítóbizottságának, 1817-től annak annak igazgatója. Tanárként is igen nagy tekintélye volt Bécsben; 1793-1802 között nála tanult Beethoven olasz drámai kompozíciós technikát; Schubert, Liszt, J. Weigl, J. N. Hummel és S. Sachter is tanítványa volt.

Forrás: Brockhaus Riemann – Zenei Lexikon (III. kötet 282. oldal) Zeneműkiadó Budapest, 1983 ISBN 963 330 572 2

Joseph Willibrod Mähler festménye

Antonio Salieri

(1750-1825)

Verona mellett született, de 1776-tól Bécsben élt. Beethoven, Schubert és Liszt is tanítványa volt. A legenda, hogy ő ölte meg Mozartot, többeket megihletett: Puskin drámai költeményt, Rimszkij-Korszakov operát (Mozart és Salieri, 1898), Peter Schaffer drámát (Amadeus) írt belőle, ezt Miloš Forman filmre vitte.

 

Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről.

 

Rossini: Mozart halála után – még komoly emberek is – azt híresztelték, hogy Salieri ölte meg, lassan ölő méreggel, szakmai féltékenységből.

Wagner: Ez a feltevés még az én időmben is tartotta magát Bécsben.

Rossini: Egyszer tréfából azt mondtam Salierinek: „Szerencséje van Beethovennek, amiért ösztönösen kerüli, hogy együtt vacsorázzon önnel. Különben őt is a másvilágra küldené, ahogyan Mozartot.” „Hát úgy festek én, mint egy méregkeverő? – felelte Salieri.

Edmond Michotte La visite de R. Wagner à Rossini című könyvéből Párizs, 1906)

Szomorú látogatás volt. Megrendítő látványt nyújtott, és a halál közele érződött el-elfúló szavaiban. Végül azt mondta:

– Becsületemre nem igaz a szóbeszéd. Ön persze tudja… Mozart… azt mondják megmérgeztem… de nem. Rágalom, merő rosszindulat. Mondja meg a világnak, kedves Moscheles, az öreg Salieri a halálos ágyán mondta ezt.

Szavai mélyen megindítottak, és amikor az öregember könnyek között ismét megköszönte, hogy meglátogattam (mert már korábban is hálálkodott), kisiettem a kórteremből, mielőtt teljesen elérzékenyülök…

Mindazonáltal nem tagadhatom el, hogy áskálódásával sokat mérgezte Mozart körül a levegőt.

Ignaz Moschales (1794-1870), zongorista és zeneszerző, Salieri tanítványa

Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse (59-60. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9

Joseph Willibrod Mähler műve