Laszlo Fenyo

Fenyő László – Januári vallomás

Közzétette:

 

 

Nem szeretem, amit elértem, oly furcsa s rossz, hogy íme

plaqueifjuságom bálványai jönnek, leülnek asztalomhoz,

nevemen szólítanak és nyujtják kezük.

Szebb volt rajongni értük egyedül… és néha fáj,

hogy amit gyerekkorom képzelete játszott elém:

egy táj vagy álom, immár láttatott vagy teljesült,

hisz az volt bennük szép, hogy el nem érhetők,

a köddel átszőtt fény, amelyben reszkettek felém

s hogy annyit távolodtak, amennyit feléjük közeledtem én,

ó elérhetetlennek gyönyörű izgalma,

ágaskodó s meg-megtorpanó indulat…

Hát így kell ennek lennie, az évek

lassan megadják s ezzel mindörökre elveszik,

minek nem teljesültét,

csak sejtelmét kivántam, hogy: talán…

 

Szebb volt a mózesi magány az alkonyati hegytetőn,

honnan az Igéret földje csak látszott… s hogy a vezér át nem léphette azt:

Isten utolsó ajándéka volt s a legnagyobb!

Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 2. szám

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s