Pilinszky János

Pilinszky János – Amerika francia szemmel

Közzétette:

 

 

Egy francia milliomos fiú néhány évvel ezelőtt beutazta Amerikát, s útja közben rengeteg filmfelvételt készített minden különösebb megfontolás nélkül. Csak otthon, barátai rábeszélésére állított össze a sok szétszórt felvételből egy másfél órás riportfilmet. Munkája kitűnően sikerült, filmje – Amerika francia szemmel – világhírűvé lett.

A hatalmas halmazból sugallatos vágásokkal sikerült egészet teremtenie. Nem tesz semmi erőszakot; az egyes témák szabadon keresztezik, erősítik, cáfolják egymást, mégis, ami a képsorokat egybefűzi, miként a föld tömegvonzása, oly erős és elemi.

Hajnalban, egy hatalmas, végeérhetetlen vashídon érkezünk Amerikába. A félálom s a hajnali szél súlytalanságával suhanunk a sziklacsöndes pillérek, hálókönnyűségű szerkezetek alatt. Embereket fogadnak, utak és városok. Fiatal pár a tengerparton. Kiderül, hogy egy kölnigyárnak állnak reklámot, s idáig nem is ismerték egymást. Vadnyugati karaván jön szembe az úton. Így, ilyen „jelmezekben” nyaralnak a kései unokák, őseik, Amerika kezdeti, hősi korszakát idézve. Színpompás felvonulás az utcán. Minden felvonulást a táncolva menetelő fiatal lányok nyitnak meg, s e művészet elsajátítása nemzeti kötelességük. Fiatalok a strandon. Szótlan, ismeretlen fiatalok, az új generáció, Amerika döbbenetes „ismeretlenje”. Nem beszélnek, táncukban és utána, szórakozásukban mintha beszéd előtti, atavisztikus jelekkel érintkeznének. Értik egymást, nevetnek és szomorkodnak, összefogódzkodnak ösztöneik rengetegében.

S egy másik, talán még megdöbbentőbb jelenség. A kiskorú bűnözők. Bűntetteik közt egyre gyakoribb az esztelen, az oktalan, az önmagáért való bűn. Mit akarnak, mi ellen lázadnak, milyen tisztázatlan vágyak vezérlik tetteiket? Konok fiatalok, a felvevőgép lencséje nem zavarja őket, mint a kövek, oly zavartalanul tűrik a forgatást. Nincsenek jelen a börtönrácsok mögött. Most is messze járnak, ott száguldanak a határtalan országutakon. Megfoghatatlanok. Sokszor úgy éreztem – vallja a szerző –, Janos Pilinszkyőket kellene kifaggatnom, ismeretlen vágyaikkal talán ők árulnának el legtöbbet a jövőről.

De ez a film semmit se kíván megmagyarázni. Inkább csak kérdez, s megállapításait is benne hagyja a képek burkában, talányosan, miként a költészet igazságai se kívánnak kilépni a metaforák fellegváraiból. Végezetül csodálatos képsort vetít elénk: New York felhőkarcolóit. Felhőkarcolók üvegfalán szomszédos felhőkarcolók tükörképét. A civilizáció, az alkotó Amerika katedrálisait. Ezzel a nagyon is valóságos látomással fejeződik be a film, különös kettősséget hagyva a nézőben. Egyrészt a civilizáció szinte utópisztikusnak ható látomását: üveg-, acél-, vasbetonszerkezetek, egymásba fonódó hidak és autóutak káprázatát. Másrészt valami egészen sajátos döbbenetet. Mintha expedíciós filmet láttunk volna, a harmincas évek Amerika-filmjeinek egyikét. Arcokat, szokásokat, s egy különös, néma testiességbe zárkózó fiatalságot, melyről még – a film tanúsága szerint – Amerika maga se tudja, kicsodák?

(Új Ember, 1960. október 23.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s