Central Park in New York

Szerelmi vallomás a Central Parknak

Közzétette:

 

 

Aki New York emberi oldalát igyekszik megismerni, jó, ha a Central Parkkal kezdi, bár eleinte ez az élmény inkább zavaró, mint eligazító lesz. A város és az ország lelke rejtőzik itt. Az én szerelmi viszonyom a parkkal negyed évszázada történt; amikor egy áttáncolt éjszaka után, a hajnali szürkületben sétálgattam útjain. Mások már korábban ott voltak: a csőlakók, akik vastag újságpapírrétegekkel takarózva aludtak a padokon; a szerelmespár a maga készítette lombsátor alatt; a madarászok, akik intettek, hogy ne csapjak zajt; néhány tekintélyes hölgy, akiket utcalányoknak hittem, de utóbb kiderült, hogy rendőrök álruhában.

Napkeltekor bő lebernyeget viselő animisták kezdték meg rejtélyes szertartásukat, majd hamarosan megjelentek a „dog walkers”-ek, a fizetett kutyasétáltatók. Mindegyikük legalább 20 vagy annál is több ebet tartott pórázon. A vadászebek és a farkaskutyák végre itt kifuthatták magukat; jómódú gazdáik ez idő tájt még nyugodtan aludtak luxuslakásukban.

Aztán felébredtek a csőlakók. Miközben lassan lehámozták magukról az újságpapírt, irodájukba tartó előkelő urak , csíkos öltönyös menedzserek siettek el mellettük. Manapság jobbára az ilyen típusú menedzserek közül kerülnek ki a kocogók, akik már virradat előtt, lábszárukra kötött biciklilámpával – mint nagyobbfajta szentjánosbogarak csapata – rohangálnak a parkban a víztározó körül.

 

Central Park in New York

A Central Park egy 3,41 km² területű nyilvános park Manhattan szívében, New York városában. A Central Park az 50. utcáktól, a város kereskedelmi negyedétől egészen a 110. utcákig, vagyis a Harlemig húzódik. A parkba sétálni, kocogni, görkorcsolyázni járnak a helyiek és a turisták. A Central Park 150 éves is elmúlt.

És ha igaz, hogy egy-egy környezet emberiessége azon is mérhető, mennyi szabad teret biztosít különcködőinek, akkor a Central Park – függetlenül az éjszakai sétálók ellen elkövetett sok támadástól – a világ legemberibb helyei közé tartozik. Akad, aki naphosszat peckesen jön-megy a parkban, és utánozza az arra járókat. Itt egy író a fűben ülve gépeli műveit, ha éppen nem furulyázik vagy nem sétáltatja valamelyik kutyáját a 19 közül. Ott egy fekete öregasszony, aki egy kék ponyva alatt, a szabadban ütötte fel tanyáját, reggelente képzeletbeli házának kapuja előtt söpröget. Amott kopott bőrzekét, olajzöld nadrágot és fűzős csizmát viselő idősebb alak szedegeti a szemetet a hatalmas egzotikus fák gyökerei közül, és közben egy zöld műanyag kannából öntözi a fákat.

 

Central Park in New York

Manhattan szívében van a Central Park, amely az emberiességnek is oázisa. Úgy tűnik, itt már megszüntették az ellentéteket. Legyen szó szegényekről vagy gazdagokról, öregekről vagy fiatalokról, feketékről, fehérekről vagy sárgákról – a Central Parkban elhalványulnak a különbségek.

Egy alkalommal három „vörös kínai” után ballagtam a Manhattan közepén fekvő 336 hektáros, nagy városi parkban, és azon tűnődtem, vajon mi járhat a funkcionárius fejükben, miközben a görkorcsolyázókat nézik. A népköztársaságiak némán álltak egy aszfaltozott út szélén és bámulták a tovagördülő, szórakozó, sokszínű „osztályellenséget”: a barna bugyogós kopasz feketét, az ezüstösen csillogó űrhajós öltözékbe bújt vietnami menekült lányt, a térdig kurtított szárú farmernadrágot, hetyke kis sapkát és drótkeretes szemüveget viselő tanáros külsejű urat, a tüzes latin-amerikai lányt piros-fehér csíkos miniszoknyában. Mindegyikük fején fülhallgató volt, amiből ahány, annyiféle zenét hallgatott viselője, és ez okozta, hogy teljesen eltérő ritmusban mozogtak.

 

Ortodox Judaism

New Yorkban kereken kétmillió zsidó él. Ortodox képviselőik láthatólag tagadják, hogy Amerika olvasztótégely lenne. Hallani sem akarnak az asszimilációról. Ragaszkodásuk régi hitükhöz és szigorú szokásaikhoz csak színesebbé teszi a város életét.

A távol-keleti vendégek még félreérthetik a látványt – aggodalmaskodtam magamban. Azt gondolhatják, hogy az amerikaiak mégis csak önmagukkal vannak elfoglalva, és aligha lehet rábírni őket, hogy egyetlen sípszóra masírozzanak; és minden bizonnyal ez a gyengeségük oka. A látvány a valóságban ennek épp az ellenkezőjéről tanúskodott: bár mindegyikük más füttyszóra táncolt, mégis mindannyian együtt járták. Anélkül, hogy egymásnak ütköztek volna. És éppen ebben rejlik az erejük.

Ezért van, hogy számomra nincs az USA-ban még egy olyan vonzó hely, mint ez a park: sem a Fifth Avenue a maga elegáns üzleteivel, sem New England kedves kisvárosai fehér templomaikkal; sem a Sziklás-hegység és San Francisco; de még az a szigetecske sem, ahol életem legpihentetőbb szabadságát töltöttem: az Észak-Karolinához tartozó Ocrakoke-szigeten, ahol vadlovak legelésznek és hófehér tengerpartja közelében delfinek kergetőznek az Atlanti-óceánban, és polgárai olyan angolt beszélnek, mint I. Erzsébet brit királynő korában volt használatos.

Szeretem a Central Parkot, mert mint cseppben a tenger, megjelenik benne Amerika alkotó, dinamikus és bohó jelleme; szeretem a parkot, mert betölti Amerika egyik legfontosabb funkcióját: ellentéteket old. Az öregek és a fiatalok, a szegények és a gazdagok, a csúnyák és a szépek, a keresztények és a zsidók, a feketék és a fehérek és a sárgák ellentéteit.

A park északi része persze egészen más képet mutat. Ott, ahol a Harlemmel határos, ahová okos ember nem merészkedik; arrafelé már – távol a különcködőktől, a szemfényvesztőktől, a mesemondóktól, a vonósnégyesektől, a dzsessz- és a rockzenekaroktól – szánalmas alakok gubbasztanak és üveges szemmel merednek a semmibe. Mint minden New York-i, én is tanácstalanul állok a kábítószerkórságban szenvedőkkel szemben. Az ő rovásukra írható az országban elkövetett erőszakos bűncselekmények többsége, miközben önmagukat is tönkreteszik – egyfelől a kábítószerrel, másfelől a fertőzött injekciós tűkkel, amelyek a halálos AIDS-vírust terjesztik.

Mindazonáltal ennek az alsó rétegnek a létezése sem cáfolja azt az állításomat, hogy New York feloldja az ellentéteket, legalábbis azok között, akiket összeköt a dalban megénekelt „to make it there”, az „itt kell sikerülnie” szelleme. New York sokkal inkább, mint bármelyik más város, az az olvasztótégely, ami egész Amerika is szeretne lenni. Hogy milyen üdvös dolog ez, csak akkor tudatosodott bennem, amikor Chicagóba költöztem. Ez a város hasonlít New Yorkra, de annak légkörét sohasem tudja felidézni.

Írta: Uwe Siemon-Netto

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (66—67. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s