Kulturális élet a Rákosi-korszakban

Közzétette:

 

 

A politikai hatalom centralizálása, a terrorrendszer és az ésszerűtlen gazdaságpolitika mellett a Rákosi-rendszer fontos jellemzője volt a kulturális élet sokszínűségének megszüntetése és a marxizmus egyeduralmának a kialakítása. Az iskolák, könyvkiadók és mozik államosításával, valamint a többpárti sajtó felszámolásával és a kötelező hitoktatás megszüntetésével ennek alapfeltételei 1949-re megteremtődtek. Ezt egészítették ki az 1950-ben bevezetett új tantervek. Ezek előírták, hogy az iskolák ideológiai feladata küzdeni a „babonák, a reakciós előítéletek és minden maradiság ellen”, továbbá „érvényesíteni a marxista—leninista világnézetet”.

A középiskolákba és a felsőfokú oktatási intézményekbe özönlöttek a diákok, éspedig elsősorban a munkás- és parasztszármazású fiatalok. A régi egyetemek mellett ezekben az években jött létre számos szakegyetem, köztük a Nehézipari Műszaki Egyetem Miskolcon, a Vegyipari Egyetem Veszprémben, a Közlekedési Műszaki Egyetem Szegeden és az Agrártudományi Egyetem Gödöllőn. A gyors növekedés azonban sem a tanerők, sem a berendezések és oktatási segédeszközök számának hasonló mértékű emelkedésével nem járt együtt. A minőség ezért romlott. „Bölcsészkari tanulmányaink színvonala – emlékezett erre az időszakra Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia későbbi elnöke – szégyenletesen alacsony volt. A történeti irodalomból úgyszólván semmit sem ismerhettünk meg. […] A szakmai könyvek jó része nemcsak az irodalomjegyzékből, hanem a hozzáférhető könyvtári állományokból is hiányzott. […] Nyugati könyvekhez, folyóiratokhoz nem lehetett hozzájutni, az újabb munkákról, vitákról, irányzatokról mit sem hallottunk. […] Nyelvi követelmények nem voltak, egyedül az orosz volt kötelező, de az is […] alacsony szinten.” A fiatalok iskolán kívüli nevelésének két új szervezete jött létre: A Magyar Úttörők Szövetsége és a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ). A szovjet pionírmozgalmat másoló úttörőszervezet 1946-ban alakult meg. Jelképe a vörös nyakkendő, célja pedig a 10—14 éves korosztály felkészítése volt az „ifjúkommunista” életre. A DISZ, amely a 14 éven felüli ifjúság kommunista nevelését tartotta feladatának, és mintaképe a Komszomol volt, 1950-ben szerveződött meg. A korábbi ifjúsági szervezetek közül a leventét már 1945-ben, a cserkészetet pedig 1948-ban betiltották.

Az ideológiai elvárásoknak nem volt könnyű megfelelni. Ezért, valamint a ponyvairodalom tiltása miatt a kiadott irodalmi munkák száma 1938-hoz képest csökkent. Az egyes művek átlagos példányszáma ugyanakkor megkétszereződött. A legnagyobb példányszámban a Moszkvából hazatért Illés Béla színvonaltalan regényeit adták ki. Az ember tragédiáját viszont mint pesszimista művet nem engedték színpadra állítani. A sematizmus minden más művészeti ágban is eluralkodott. Bartók Csodálatos mandarinja éppúgy indexre került, mint a könnyebb zenei műfajok közül a jazz és a háború után elterjedt rock and roll.

A filmgyártásban két filmtípus vált jellegadóvá: a magyar történelem forradalmi-szabadságharcos vonulatának politikus és heroizáló feldolgozása, valamint a nevettető vígjáték. A Rákóczi hadnagya (1953) az előbbiek, a Dalolva szép az élet (1950) és az Állami Áruház (1952) az utóbbiak közé tartozott. Az 1950-es években a moziba járás tömegszórakozássá vált, a mozik száma 1948 és 1956 között mintegy 800-ról csaknem négyezerre nőtt. Hasonlóképpen látványos karriert futott be a rádió is. Az előfizetők száma 1956-ig közel megnégyszereződött. A sajtó sokszínűsége az irodaloméhoz hasonlóan tovatűnt. A napilapok száma közel 400-ról 60—70-re csökkent. A lapok példányszáma viszont megtöbbszöröződött. Legtöbben az MDP pártlapjára (Szabad Nép) fizettek elő. A rendszer jelentős összegeket fordított arra, hogy az irodalom, a mozi, a rádió és a sajtó által közvetített ideológia eljusson a címzettekhez. A mozik mellett ezért a könyvtárak és a művelődési házak számát is jelentősen növelték. Tömeges méretűvé vált a sportolás is, amely a városi ifjúság után a falvak fiataljait is meghódította. Legnépszerűbb sportágnak a labdarúgás számított. Az 1953-as londoni angol—magyar rangadót, amelyben a híres „aranycsapat” 6:3-ra verte az angol válogatottat, szinte az egész ország végigszurkolta a rádiókészülékek mellett.

 

Keletkezési idő:1953

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (436—437. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s