Illyés Gyula: Remény, remény…4.

Közzétette:

Reggelig kivilágított
szép ékszerüzlet, csillogó ég!
Fölnéztem, éjfél elmúlott rég.
Hát éltem, mondtam, itt vagyok.
A lét akkor volt szép, ha emlék.

Telt, ment az éj s közben ahogy
a vén ember megáll és hümget,
torony-hangjával mordult egyet.
Jó azt volt tudni: alhatok,
múlok, ahogy a folyók tünnek.

Hajnal lett. A koránkelő
verebek szálltak s az újságok,
fújva a napi ocsmányságot.
Szedte már fegyverét elő,
ki álmában légynek sem ártott.

A domb mögül a keleti,
a vérengző nap felütötte
vad tigris-fejét, legörbedve
kúszott, majd feldobta deli
testét az égi sík fűvesbe.

Csillog? – hogy vacog, rezg a táj
a veszélyes fényben! Szememnek
alaktalanság a reggel lett:
torz törmelék, homály, halál –
Szél zeng. Meleg karokból keltett.

Forrás: Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 6. szám · / · ILLYÉS GYULA: REMÉNY, REMÉNY…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s