Közzétette: Hiába éltem. Tegyetek
minél magasabbra, a völgyben
kudarcom gyarapszik köröttem.
S a vád: kaptál egy életet,
mivel fizetsz most elmenőben?
Koronám, ékes koszorúm:
tág láthatár, fénylő vidékek,
meddig szemem körben elérhet,
leemellek már szomorún,
nem tehetek semmit sem érted.
Rend! – mondtam én is. A falak,
már láttam, ahogy ijedt görcsbe
rángva repednek, dőlnek össze,
s mint varázsvesszővel utat
vágok én szünetlen előre.
Hogy utáltam a titkokat.
Ó, sejtelemek, csábos miértek,
nyüzsgő férget, poloskafészket,
dögöt, mely rejtetten rohad,
érzek, ha valamit nem értek.
És nem értettem semmit itt.
Pislogva hallgattam a szónok,
a tanult, hétpróbás bolondok,
a lánykák csevegéseit –
csak biztonságomért bólongok.
Forrás: Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 6. szám · / · ILLYÉS GYULA: REMÉNY, REMÉNY…
Lighthouse 