Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Szabó Lőrinc (1900-1957) tipikus 20. századi költőnk. Ha nem is tudnánk, hogy mettől meddig élt, versei árulkodnának koráról. 1931-ben írta a Semmiért Egészen című “szerelemfilozófiai” költeményét. Így neveztük, bár ahol a filozófia kezdődik, ott véget ér a hétköznapi értelemben vett szerelem. Egy férfi és egy nő kapcsolata, a “kötődés” természeténél fogva, mindig is több annál, mint egy szexuális vonzódás vagy a fajfenntartási ösztön kielégítése. Különösen igaz ez Szabó Lőrinc esetében, aki meglehetősen gyakran váltogatta “szerelmeit”. Ismerve filozófiai érdeklődését, vonzódását a keleti bölcseletek iránt, bátran állíthatjuk:a férfi és a nõ közötti szerelmi viszony számára nehéz szellemi(Talán erotikus is?) “kaland”, mégpedig a világban helyét kereső, társas lénynek született, mégis társtalan költő kalandja. A 20. századi szabadon gondolkodó embert, így őt is, a félelem töltötte el és a szorongás gyötörte, ő is hitevesztett, és nagy kérdés volt számára: Ha mindenki autonóm személyiség lesz, ha minden ember öntörvényű, akkor hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok? Hová lesznek az olyan értékek mint a krisztusi alázat szeretteink iránt, vagy az önzetlen önfeláldozás másokért? Az ember genetikailag önző lény. A közösségben társas lényt színlel, mert ez az élet parancsa. Ha ezt jól játssza, szeretik. A költemény arra adna választ, hogy egy olyan világban, amelyikben időtlenül is, semmit nem adnak ingyen, ő miért azt értékeli, aki egészen önmagát adja társának, bár tudja, hogy a Semmiért teszi ezt. Az alábbiakban a költemény egyik lehetséges értelmezését kíséreljük meg. Mint már jeleztük, a vers 1931-ben készült. Amikor is Spengler, Ortega y Gasset vagy a mi Hamvas Bélánk és sokan mások az európai civilizáció válságáról meditálnak. Annak dacára, hogy idegfeszítő és gondolkodtató kérdéseket boncolgat, meglepően fegyelmezetten alkotja strófáit, tökéletesen egyformára. (rím, ritmus, szótagszám)A verssorok tördelése és szerkezete kulcs a lehetséges titkok megfejtéséhez. A strófákba illesztett csonka verssorok: “de így igaz.”, “volt odakint”, “még nem szeretsz.”, “minden egyéb;”, “s fáradt vagyok;”, “és áldozat”, “külön, neked, “, “se jobb, se több,”, “még jó lehet;”, “börtönt ne lásd;”-filozófiai szövegének izotópjai, nélkülük a szöveg egésze értelmezhetetlen lenne. Minden strófa kezdete új gondolat vagy az előző magyarázata. Biztosak lehetünk benn, hogy. már kiérlelt, de nem feltétlenül lezárt gondolatokat vetett papírra. Lássuk, milyen sorrendben? Az 1-2. vsz. -ban mutatkozik be mint öntörvényű ember, aki szerint e kapcsolatban ő az egész, társa pedig a rész, akit bekelebezni vágyik. “Nem vagy enyém, míg magadé vagy/még nem szeretsz.”-írja. Különös felfogás ez a szerelemről, hiszen többen úgy tudjuk, hogy a szerelmesek egyek és egyszersmind egymáséi is. A 3. vsz. -ban a költő szabadul terhétől, a szorongástól. A szorongás a frusztrált, kívülről irányított ember betegsége, aki elvesztette tájékozódási pontjait abban a világban, amelyikben élni kényszerül: “Félek mindenkitől, beteg/s fáradt vagyok;”-mondja, ezt akár Jaspers is írhatta volna vagy Kierkegaard, hitevesztett és gyanakvó a világgal szemben, ezért társától a teljes alázatot és áldozatot várja egy olyan világban, ahol autonóm személyiségek versenye folyik a sikerért, és jaj annak, aki felett elsiklik a tekintetük. Itt a keresztény vallás tekintélyét vesztette az ő életmintáival. Csupán azért, amint erre már Szophoklész is utalt, mert nem mindig a jó győz. Ilyen a világ, ezért kedvese legyen ellentéte a világnak! “Mutasd meg a teljes alázat /és áldozat/ örömét és hogy a világnak/kedvemért ellentéte vagy. “Ez talán egy új egyéniség-kép? Egy olyan emberé, aki milliók elvárásaival szemben csak a nagy Ő-ét követi új Krisztusként avagy Buddha gyanánt. A 4. vsz. magyarázat szerelemfilozófiai nézeteire. Mit is vár tulajdonképpen “szerelmétől”?-Hogy kialudjon(nirvána) benne minden “halott és akarattalan” legyen, és olvadjon fel a költőben, vagyis az Egészben. Itt látjuk tehát, hogy az Egész rész is, a rész pedig Egész is, akárcsak a keleti filozófiákban(taoizmus). Az 5. vsz. -ban a költői én feloldja egy magasabb rendű harmóniában azt a döbbenetes ellentmondást, ami az én és a te, valójában két önzõ lény között feszül. A magasabb törvény azonban megbocsátást feltételez. /vagy követel. Ha kedvese megfelel a követelményeinek, hinnie kell abban, hogy boldog lesz. Tehát feltétlen hit nélkül nincs igaz szerelem? Ha van ilyen szerelem, az tényleg a legnagyobb, de nem lehet tömegjelenség. A bevezetőben azt írtuk, hogy a Semmiért Egészen szerelemfilozófiai költemény. A befejezésben azt mondjuk: -Több annál ! A párkapcsolat csupán ürügy volt arra, hogy kifejthesse életfilozófiáját. Mondatai tiszták és hűvösek, amikor meghívja kedvesét egy olyan világba, ahol kialszik az akarat. “törvényen kívül, mint az állat, /olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, /ne élj, mikor nem akarom;”-írja. Nem többet kíván mint a “földi törvények”megtagadását, és egy olyan törvény követését, amelyik legtöbb ember számára túl van a “nyelv birodalmán”. Ő a “törvény”, ami megnyugvást hoz minden lény számára, aki “tudja” a törvényt. Íme egy tipikusan 20. századi értelmiségi kísérlete arra, hogy választ adjon a kor nagy kihívásaira és kérdéseire. Búcsúzóul Jaspers gondolatát idézzük, amelyben a világhoz való viszonyunkhoz ad tanácsot: Benne lenni, és mégsem lenni benne, belül lenni és mégis kívül maradni rajta. Csak így maradhatunk függetlenek!

Cs.Szabó László – Európai napkelet

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s